A korai szobatisztaságra nevelés sokak fejében őrültségnek vagy lehetetlenségnek hangzik. Az általános vélekedés szerint negatívan hat a gyerekek érzelmi fejlődésére, mivel azt csak büntetéssel való tanítás által lehet elérni. Ez szerencsére nem így van. Megfelelő módszert alkalmazva az egy éves kor előtti szobatisztaságra tanítás a közhiedelemmel ellentétben nem okoz károsodást a gyermekben, sőt, jótékony hatásai vannak.

A szobatisztaság kérdését, két korcsoportra bontva, tudományos kutatások eredményei alapján boncolgatom. Ebben a cikkben szó lesz a 0-12 hónapos és a 12-18 hónapos babák szobatisztaságra neveléséről. Az ennél idősebb babák esetében már nem számít korainak a szobatisztaságra nevelés. Róluk a jövőben fogok írni.

Hogyan gondolták a közelmúltban?

Az 1920-as évek körül a gyerekeket durva, sokszor abúzív módszerekkel szoktatták le a pelenkáról. A büntetés sokszor szidást és fizikai bántalmazást jelentett^1,2. Ezzel nagyjából egyidőben megjelentek a Freudi elméletek arról, hogy mindez pszichológiai betegségeket okoz az érintettek felnőtt élete során. Azonban ezt semmilyen későbbi kutatás nem tudta alátámasztani.

Gyermekorvosok és pszichológusok amellett foglaltak állást, hogy a korai és durva módszerekkel való szobatisztaságra szoktatás ártalmas a gyerekek lelki egészségére, regresszióhoz és ágybavizeléshez vezet^3,4.

Ezek az érvek részben ma is megállják a helyüket és valószínűleg nagyon sok gyereket megmentettek a bántalmazástól és megszégyenítéstől.

A korai szobatisztaságra nevelés azonban pozitív is lehet, ha nem büntetéssel való tanítás által, hanem egy gyengéd, együttműködésen és kommunikáción alapuló módszert használva közelítjük meg.

Újabb kutatások: Jobb korán kezdeni!

Nem szabad összekeverni az idejét a módjával! A korán kezdés önmagában nem jelent abúzív módszereket és természetesen máshonnan kell megközelíteni, mint idősebb gyerekek esetében.

A korai szobatisztaságra tanítás (ha jól csináljuk) nem okoz pszichológiai károsodást, nincsenek káros mellékhatásai⁵. Több kutatás hangsúlyozza a pozitív hatásait, mi szerint a korábban tanított gyerekeknél ritkábban alakulnak ki fertőzések, gyulladások és egyéb húgyúti problémák^6,8. Az ilyen betegségekkel gyakran küzdő gyerekek esetében tehát kifejezetten ajánlott korán kezdeni a szobatisztaságra tanítást⁸.

A szobatisztaságra való képesség lehetővé teszi, hogy a gyerek teljesen kiürítse a húgyhólyagját, ezáltal csökken a gyulladás és egyéb húgyúti fertőzések veszélye⁶.

A késői szobatisztaságra szoktatás és inkontinencia között összefüggést találtak a kutatók.

Az inkontinenciával diagnosztizált gyerekek nem tudják visszatartani a vizelési ingert. Egy kutatásban arra voltak kíváncsiak, hogy ez összefügg-e a szobatisztaságra tanítás idejével⁷. A kutatásban 58 inkontinenciával diagnosztizált gyerek szüleit kérdezték a szobatisztaságra nevelés körülményeiről. Az eredményeket egy kontroll csoporthoz hasonlították (random módszerrel kiválasztott gyerekek, akiknek nincs inkontinenciájuk).

A kutatás szerint az inkontinenciával diagnosztizált gyerekeket 32 hónapos koruk után kezdték bilire szoktatni. A kutatók szerint a betegségük oka elképzelhető, hogy a késői szobatisztaságra tanítás volt, mivel ők tovább hordtak pelenkát, sokáig nem kellett visszatartaniuk az ingert. Persze észben kell tartanunk, hogy a kutatás szülői interjúkból állt, a szülők pedig emlékezetből próbálták megválaszolni a feltett kérdéseket, tehát lehet, hogy tévedtek, elképzelhető, hogy nem pontosan emlékeztek vissza az időpontokra.

0-12 hónapos kor

Manapság már sokaknak ismerősek az EC (elimination communication) vagy pelenka nélküli nevelés, természetes csecsemőhigiénia kifejezések. A pelenka nélküli nevelés alapját nagyrészt a természeti népek és keleti kultúrák (India, Kína, Kelet Afrika)⁹ által alkalmazott módszer adta.

E szerint a babákra nem adnak pelenkát, hanem első naptól kezdve figyelik a gyermek jelzéseit, arckifejezését, hangadásait. A jelzések babáról babára változnak, a szülő (nem könnyű) feladata ezeket felismerni és megjegyezni. A nyugati kultúrában ez valamelyest nehezebb, mivel nálunk nincs egész nap testközelben a gyermek és olyan nagyon finom jelzéseket kell észrevenni, mint a légzés ritmusának vagy intenzitásának változása, tipikus arckifejezés vagy gesztus, vagy éppen az, hogy egy pillanatra megáll a gyerek és abbahagyja amit addig csinált.

A szülőnek tehát nagyon oda kell figyelnie a gyermekre. Ráhangolódva ezen jelzésekre, mielőtt a baba ürítene, megfelelő helyre viszi és egy jellegzetes hangot ad ki (pl. pss-pss), ezzel jelezve, hogy “minden rendben”, mehet az ürítés. A baba nagyon hamar megtanulja társítani a hangot és a belső ingert, így később rövid ideig megtanulja visszatartani az ingert (amíg a szülő a megfelelő helyre viszi, wc vagy bili fölé helyezi) és megvárja, hogy a szülő kiadja a “minden rendben” hangot.

Már a pár napos csecsemő is képes a szobatisztaságra.

Persze ezt sokan nem nevezik teljes szobatisztaságnak, mivel a szülő szupervíziója mellett történik. Természetesen szükség van a szülőre, hogy elvigye a babát a megfelelő helyre, ahol üríthet, kiadja a hangot és utána megtörölje a babát. Ez valóban nem teljes szobatisztaság, de a módszert alkalmazva a gyerekek megtanulják a szobatisztaság eléréséhez szükséges testi érzetet összekötni a folyamat többi lépésével és ezáltal hamar szobatisztává válnak.

A baba nagyon korán megtanulja felismerni a testi érzeteit, így a későbbiekben nem kell hosszas munka árán jutalmazás vagy büntetés által bilire szoktatni.

E mellett előnye még, hogy a gyakori pelenka okozta kiütések és gyulladások is elkerülhetők.

A módszer lényege tehát, hogy figyeljük a baba jelzéseit és kommunikálunk vele. Ahogyan éhség esetén enni adunk neki, ürítés esetén szintén segítünk neki, hogy felismerjük a jelzéseit és elvisszük egy helyre, ahol elvégezheti a dolgát.

Mikor kezdjük?

Ahogy említettem, már az első perctől elkezdhető. Legeredményesebb, ha az első három hónapon belül kezdjük¹⁰. A valamivel későbbi kezdésnek (4-6 hónapos kor) az az előnye, hogy a már ülni tudó babát könnyedén ráültethetjük a bilire.

A 6-12 hónapos kor közötti babákat is elkezdhetjük ezzel a módszerrel tanítani, azonban esélyes, hogy ők már mászkálni, járkálni szeretnének és kevésbé hajlandók a bilin ülni. Szakértők szerint továbbá az idősebb babák (6 hónapos kor után) már hozzászoktak a pelenkához és ahhoz, hogy ignorálják a belső jelzéseiket¹⁰. Így náluk kicsivel nehezebb lesz felismerni az ürítés jeleit és elcsípni a megfelelő alkalmat.

12-18 hónapos kor

Ennek a kornak szintén megvannak az előnyei, ugyanakkor a nehézségei is. A 12-18 hónapos babák előszeretettel mozognak, járkálnak, ezért nehéz őket nyugalomra bírni³.

Egyes kutatások szerint a mobilitást tekintve ebben a korban különösen nehéz a szobatisztaságra tanítás. A 15-19 hónapos babák a tőlük fiatalabb és idősebb babákhoz képest jobban elutasították a bilin ülést¹¹.

Náluk a fentiektől (EC, pelenka nélküli nevelés) eltérő módszert ajánlott bevezetni. A következő tanácsok idősebb gyerekeknél is hasznosak lehetnek, segíthetnek felkészíteni őket a szobatisztaságra tanításra.

1. Mutassunk példát!

Ebben a korban fontos a példamutatás. Hívjuk fel a figyelmét a testi ingerekre, mutassuk meg neki, hogy elmegyünk a wc-re, levetkőzünk, közben magyarázzuk el, hogy mit érzünk, mit csinálunk. Mondjuk el miért kell lehúzni a wc-t a végén és miért kell kezet mosnunk¹¹.

2. Magyarázzuk el!

Amikor észrevesszük, hogy a gyerekünk üríteni próbál, hívjuk fel a figyelmét a testi érzeteire. Mondjuk el, hogy ez természetes, mindenki érzi, még az állatok, háziállatok is. A háziállatokat megfigyelhetjük, hogy a gyerek lássa a folyamatot és hívjuk fel a figyelmét a részletekre. Például az állatok is bizonyos szabályokat követnek, elmennek a “kijelölt” helyre, a macskák elkaparják az ürüléküket, stb.

3. Természetes nyelvezetet használjunk!

Legyen természetes, ahogyan az ürítésről beszélünk.

A bekakált gyerek nem büdi, büdibogár vagy undi. A negatív szavak megszégyenítik a gyereket, azt üzenik neki, hogy az ürítés és ürítés körüli dolgok rosszak, negatívak.

Ellenállást válthat ki belőle a szobatisztaság kapcsán. Kutatások azt találták, hogy azok a gyerekek, akik visszatartották az ürítést vagy megpróbálták eltitkolni a “baleseteket”, gyorsabban túlestek ezen a fázison, amikor a szülők kerülték a negatív kifejezéseket és természetesen beszéltek az ürítésről¹².

Azt is mondjuk el, hogy miért fontos a pelenkát azonnal kicserélni, hogy piros és fájós lesz a feneke, ha nem tesszük.

A széklettel kapcsolatos negatív kifejezéseket már a legkisebb babák esetében is érdemes kerülni. Egyrészről hozzászokhatunk és nagyobb korában szégyent érezhet, amikor jobban tudatában van a szavak jelentésének. Másrészről pedig még, ha így is van, ez természetes és a gyerek nem tehet ellene. A testi működéseit követi és nem képes rá, hogy egyedül kicserélje a pelenkáját ezért fontos, hogy megszégyenítés nélkül bánjunk az újszülött és idősebb babákkal is.

4. Játsszuk el!

Ismertessük meg a gyereket a bilivel még mielőtt elkezdenénk a szobatisztaságra tanítást.

Akár egyedül fedezi fel, például ruhástól ráül, akár babákkal játsszuk el a bili használatának folyamatát, hagyjunk időt a gyereknek, hogy megismerje és felfedezze a bilit. A babákkal egy “balesetet” is eljátsszhatunk, például, hogy a babának nem sikerült időben odaérnie a bilihez, de semmi gond, megtöröljük a babát, átöltöztetjük, hátha legközelebb sikerül neki.

5. Ne siettessük!

A gyerekek megérzik, ha valamit projektként kezelünk és valamiért nagyon fontosnak találjuk. Ezt, különösen szobatisztaságra neveléskor negatívan élhetik meg és erőltetésnek veszik, ezért ellenállásba kezdenek.

Ha a gyerek nem készült fel, nem érdekelt a dologban, ne erőltessük. Halasszuk el az egészet!

6. Vonjuk be a gyereket!

Ha a gyerek érdekelt a dologban, akkor a mindennapok része lehet a bilire vagy WC-re ültetés. Közben vonjuk be a gyereket minél több ponton. Kezdésnek reggelente kérdezzük meg, hogy most pelenkát szeretne-e vagy alsóneműt. Ha az utóbbit, akkor tartsuk szemmel és minden apró jelre figyeljünk, hogy több legyen a sikerélmény (és nekünk se kelljen takarítanunk).

Amit egyedül meg tud csinálni, azt engedjük neki.

A WC használatának folyamatába is vonjuk be. Bátorítsuk rá és finoman segítsünk neki levetkőzni, de hagyjuk, hogy minél önálóbb legyen. Tépje le egyedül a WC papírt, húzza le ő a WC-t, utána szappanozza be egyedül a kezét, stb.

Ezek mind segítenek abban, hogy hasznosnak érezze magát és sikerélménye legyen. A pozitív élmények belső motivációt alakítanak ki és jutalomként hatnak. A gyereknek egyre több kedve lesz majd használni a bilit, WC-t.

Útravaló

A szobatisztaságra tanítás természetes dolog kell, hogy legyen, ami során a gyermeket és testi igényeit tiszteletben tartva segítjük őt a tanulás útján. A tisztelet számomra nagyon fontos része a dolognak.

Akár úgy döntünk, hogy csecsemő korban kezdjük, akár totyogóknál, figyelnünk kell a gyerek jelzéseire és érzelmeire. Minden esetben rá kell hangolódnunk és türelmesnek kell lennünk.

Észben kell tartanunk, hogy ők (még) nem képesek ezt egyedül elvégezni és teljes mértékben ránk kell hagyatkozniuk.

Minden esetben kerüljük a negatív szavakat, -hozzáállást és büntetést.

Én még a jutalmazással (ajándékok, túlzott dícséret) való tanítást is kerülném, mivel ezzel azt üzenjük, hogy valamilyen külső elvárásnak kell megfelelniük. Az igazság azonban az, hogy a szobatisztaság elérése első sorban az ő kényelmüket és egészségüket szolgálja. Az, hogy a szülőnek eggyel könnyebb lesz pelenkázás nélkül, már csak hozzáadott plusz.

Hivatkozások

1. Stendler, C. B. (1950). Sixty years of child training practices: revolution in the nursery. The Journal of pediatrics, 36(1), 122-134.
2. Luxem, M., & Christophersen, E. (1994). Behavioral toilet training in early childhood: research, practice, and implications. Journal of developmental and behavioral pediatrics: JDBP, 15(5), 370-378.
3. Brazelton, T. B. (1962). A child-oriented approach to toilet training. Pediatrics, 29(1), 121-128.
4. Stadtler, A. C., Gorski, P. A., & Brazelton, T. B. (1999). Toilet training methods, clinical interventions, and recommendations. Pediatrics, 103(Supplement 3), 1359-1361.
5. Smeets, P. M., Lancioni, G. E., Ball, T. S., & Oltva, D. S. (1985). Shaping self‐initiated toileting in infants. Journal of applied behavior analysis, 18(4), 303-308.
6. Jansson, U. B., Hanson, M., Hanson, E., Hellström, A. L., & Sillen, U. (2000). VOIDING PATTERN IN HEALTHY CHILDREN 0 TO 3 YEARS OLD:: A LONGITUDINAL STUDY. The Journal of urology, 164(6), 2050-2054.
7. Barone, J. G., Jasutkar, N., & Schneider, D. (2009). Later toilet training is associated with urge incontinence in children. Journal of Pediatric Urology, 5(6), 458-461.
8. Hellström, A. L., & Sillen, U. (2001). Early potty training advantageous in bladder dysfunction. Decreases the risk of urinary infection. Lakartidningen, 98(28-29), 3216-3219.
9. DeVries, M. W., & deVries, M. R. (1977). Cultural relativity of toilet training readiness: a perspective from East Africa. Pediatrics, 60(2), 170.
10. Boucke, L. (2003). Infant Potty Basics: With Or Without Diapers–the Natural Way. White-Boucke Pub..
11. Sears, R. R., Maccoby, E. E., & Levin, H. (1957). Patterns of child rearing.
12. Taubman, B., Blum, N. J., & Nemeth, N. (2003). Stool toileting refusal: a prospective intervention targeting parental behavior. Archives of pediatrics & adolescent medicine, 157(12), 1193-1196.