Gondozás, Nevelés

A nyugodt bölcsibe szoktatás lépései

Olvasási idő: 5 perc

Hamarosan elindul az új tanév, a beszoktatás már sok bölcsődében és óvodában megkezdődött. Sok gyerek nagy ellenállással fogadja ezt az óriási változást, ami hirtelen átszövi a mindennapjaikat. Hiányzik nekik a szülő, sírnak, minden erejükkel szeretnék meggátolni az elválást. Vannak olyan gyerekek, akik látszólag probléma nélkül beilleszkedtek, szeretik a helyet, de ez nekik is nagy váltás, nekik is szükségük van időre és szülői támogatásra. Fontos beszélgetni a gyerekekkel, kialakítani egy búcsú rutint és szükség van az őszinteségre. A szülők és pedagógusok egyaránt segíteni tudják a gyerekeket. Ebben a cikkben néhány gyermekközpontú böcsibe szoktatási alapelvet osztok meg, ami megkönnyítheti az elválást.

Már a beszoktatás előtt beszéljünk vele a bölcsiről/oviról. Legyünk őszinték és részletesek

Akkor is, ha szerintünk nem érti, amit mondunk. Valamennyit megért a mondandónkból és az is lehet, hogy utólag, a helyszínen eszébe fog jutni, hogy beszéltünk neki a helyzetről, ez biztonságérzetet ad neki.

Az is nyugalmat ad a gyereknek, ha azt gondoljuk és mutatjuk felé, hogy ez menni fog neki és megbírkózik a feladattal. Ha egy kicsit is kételkedünk, megérzi rajtunk és ő is elbizonytalanodik. 

Legyen a napi rutin része

Lehetőleg már reggeli közben beszéljünk neki a napi teendőkről és lépésről lépésre mondjuk el neki mi fog következni. Nálunk ez altatáskor is sokat segít, „Ha befejezted a szopit, akkor lekapcsoljuk a lámpát, kicsit még ölelkezünk a kiságy mellett és elénekelem neked a Bóbitát, utána leraklak a kiságyba és odaadom a rongyit.” 

„Reggeli után indulunk a bölcsibe. Megnézzük a szökőkutat, utána csöngetünk, bemegyünk a kapun, leparkoljuk a babakocsit és lerakjuk a cipőnket. Utána bekopogunk az ajtón és ott lesz a sok játék. Lesznek gyerekek is, tudtok majd játszani. Egy kis idő után el fogok köszönni és kimegyek az ajtón. Később jövök majd érted.”

Az is segíthet az elválásra való felkészülésben, hogy ugyanazon az útvonalon visszük őket minden nap. Útközben pedig párszor elismételhetjük nekik a megszokott szöveget. Ez nekünk, szülőknek unalmas tud lenni és sokszor fölöslegesnek tűnhet, de a gyerekeknek sokat számít. Ők lassabban dolgozzák fel az információkat, sok időre van szükségük, amíg egyik helyzetből átbillennek a másikba és felfogják mi is történt körülöttük, ezért hasznosak a fentihez hasonló mantrák.

Az elváláshoz számoljunk sok idővel

Lesznek napok, amikor könnyen megy az elválás és szinte köszönni is elfelejt a gyerek, más napokon pedig megáll az ajtóban és be se akar menni. Ilyenkor nem jó stratégia siettetni. Mi is furán éreznénk magunkat, ha sok ismeretlen ember közé kellene besétálnunk egy szobába és gyorsan ki kellene találnunk valami elfoglaltságot, miközben úgy érezzük, hogy mindenki minket néz.

Soha ne siettessük a gyereket, inkább vegyük észre a jelzéseit. Mondjuk el neki, hogy látjuk, halljuk, még egy kis időre van szüksége. Kérdezzük meg, hogy esetleg segítsünk-e valami játékot keresni. Itt is fontos, hogy belehelyezzük magunkat az ő helyzetébe és támogassuk.

Amikor látjuk, hogy elkezdett feloldódni, akkor emlékeztessük, hogy hamarosan el fogunk köszönni, de még maradunk pár percet, ha szeretné. Így érzi, hogy tényleg megértettük a problémáját.

Azért is érdemes mindig több idővel számolni, mert kisgyermekes szülőként gyorsan elszáll az idő. Ha késésben vagyunk, az a mi hibánk (nem számoltunk elég idővel, nem voltunk elég határozottak például az öltözködés kapcsán, stb.), ne a gyerek fizesse meg az árát. 

Mit tegyünk, ha sír?

Minden fajta felkészítés, mantrák, pár perc közös játék után is elkezdhet sírni a gyerek. Ez benne van a pakliban, hiszen őket még az érzelmeik vezérlik és nem elég fejlettek az önszabályozási készségeik ahhoz, hogy megálljt parancsoljanak a könnyeknek és a hisztinek.

Ha sír, a legtöbb, amit tehetünk, hogy megértőek leszünk az érzelmeivel kapcsolatban és határozottak maradunk az elválást illetően. 

Tudatosítsuk benne az érzelmeit, vegyük észre és halljuk meg, mit szeretne kommunikálni. Ez felnőttként néha nehezebb, mint elterelni a figyelmét egy játékkal és csendben kiosonni, de hosszú távon a stabil, szoros szülő-gyerek kapcsolat kialakítása érdekében megéri.

Néhány példa, amit ilyenkor mondhatunk:

„Hallom, hogy sírsz. Nagyon nem szeretnéd, hogy elmenjek.”

„Borzasztóan rosszul érzed magad, mert most el kell mennem.”

„Szeretnéd, hogy itt maradjak veled, de nekem el kell mennem.” 

Ne kezdjük sorolni a „De”-vel kezdődő mondatokat, ezzel azt sugalljuk neki, hogy elvárjuk, hogy jól érezze magát. Mintha azt mondanánk: „Látom, hogy sírsz, de nézd mennyi játék van itt! Sírás helyett ezekkel kellene foglalkoznod”. Ha beleképzeljünk magunkat a helyzetbe, valami ilyesmi lehet: a legjobb barátunknak panaszkodunk arról, hogy valaki megkarcolta az autónkat. Erre ő azt mondja, „Elképzelni is rossz, de nézd, itt egy kis tejszín, tehetsz belőle a kávédba, finomabb lesz tőle”. Nem, hogy nem érezzük magunkat jobban, de még össze is zavar a viselkedése.

Az elején több időbe telhet, amíg a gyerek megnyugszik, hiszen nagyon sok feszültséget kell kiengednie. A legjobb, ha hagyjuk, hogy addig sírjon, ameddig csak szüksége van rá és közben végig támogassuk. Nagyon nehéz és szívszaggató végighallgatni és támogatni őket ilyenkor és sokszor úgy tűnhet, hogy „csak azért csinálják, hogy ott maradjunk velük”. Nem manipulálnak, egyik gyerek sem manipulál! Ők őszintén, tényleg ennyire rosszul érzik magukat, hiszen a szülő, aki a legbiztosabb pont az életükben, most el fog menni egy időre. Hiába tudják, hogy vissza fog térni. Nekik az idő fogalma még nem teljesen tiszta, egy örökkévalóságnak tűnik számukra néhány óra is. Ha ezt megértjük, sokkal könnyebb lesz empátiát mutatnunk ezekben a helyzetekben.

A pedagógusokat is bíztassuk arra, hogy a gyerek kifejezhesse az érzelmeit

Sírni kezdhet, amikor már nem vagyunk ott, mert néha eszébe jut a nehéz elválás vagy hiányzunk neki. Ilyenkor a legjobb, ha az óvónéni ott van vele és ő is meghallja, amit a gyerek mondani szeretne.

„Biztos hiányzik neked anya/apa. Nagyon rossz most neked, hogy elment.”

„Rosszul érzed magad, mert anyának el kellett mennie dolgozni.”

„Azt szeretnéd, ha anya itt lenne most veled.”

Persze azt is lehet nekik mondani, hogy a szülő vissza fog jönni. Az ilyen ész érvekkel való meggyőzésnél általában hatásosabb, ha a kavargó érzelmeiket validáljuk és azt mutatjuk, hogy jogos így éreznie, megértjük, hogy rossz neki. Ha a gyerek érzi, hogy megértik, akkor könnyebben kialakul a gondozóval való kötődés és ez is segíti az egyre könnyebb elválást.

Soha ne osonjunk ki!

A fentiek alapján ez egyértelmű lehet, de fontosnak tartom hangsúlyozni. Ha látszólag a gyerek teljesen jól elvan, felhőtlenül játszik, akkor is fontos elköszönni és közölni, hogy egy időre elmegyünk, de később visszamegyünk érte. 

Ilyenkor megvan egy újabb sírás vagy hiszti esélye, de az is lehet, hogy jól fogadja és megy tovább játszani. A közös bizalom és biztonságos kötődés érdekében azonban vállalnunk kell a negatív fogadtatást is. 

Otthon beszéljünk róla!

A nehéz bölcsibe szoktatás otthon is megmutatkozik. A gyerek furcsán viselkedhet fürdetés közben, hirtelen agresszív lehet a testvéreivel vagy a játékokkal, dobálhatja az ételt. A hasonló viselkedések, ami korábban nem volt jellemző a gyerekre, mind abból fakadnak, hogy így próbálja meg feldolgozni a bölcsivel/ovival járó stresszt. Azt gondolhatjuk, hogy más gyerekektől tanulta az „új szokásokat”, de legtöbbször a háttérben fel nem dolgozott érzelmek, gondolatok és frusztráció áll.

Egyelőre csak így tudják kommunikálni az életükben bekövetkezett változásokat, a bennük kavargó gondolatokat és érzelmeket.

Fürdetés közben vagy az esti mese ideje körül ideális megbeszélni az aznapi nehézségeket. Kérdezzünk rá, hogy nehéz volt-e az oviban. Hiányoztunk-e neki és mondjuk el, hogy rendben van, ha így érez. Nekünk is hiányzott, amíg nem voltunk együtt, hiszen fura, hogy addig mindig együtt voltunk, most meg oviban van. Tudassuk vele, hogy minden elválással kapcsolatos érzését (ahogy minden mással kapcsolatos érzését is) megértjük és elfogadjuk és teljesen normális, ha így érez. Mindenki érez így időnként. 

Útravaló

A gyerekeknek óriási szükségük van a szülő támogatására az érzelmek feldolgozása, megértése terén. Az agyunk akaratlagos kontrollért, racionalitásért felelős része évekig fejlődik (a teljes érés a húszas éveink elejéig tart), nem csoda, hogy a kisgyerekek nehézségbe ütköznek, amikor az érzelmek kimutatásáról és szabályozásáról van szó. A szülő feladata az is, hogy megmutassa, megtanítsa nekik, hogyan működik ez az egész rendszer (már amennyire mi képesek vagyunk megérteni). Felnőttként is küzdünk, még a saját érzelmeink értelmezésével és kontrolljával is. Néha legszívesebben üvöltenénk, amikor valaki meghúzta az autónkat vagy lenézően beszélt velünk az ügyintéző az okmányirodában. Legyünk empatikusak és próbáljuk elképzelni milyen lehet az ő nézőpontjukból látni a szituációkat. Rengeteget számít, ha érzik, megértjük őket, halljuk őket és elfogadjuk az ijesztő, viharos érzelmeket is.


 

Hivatkozás:

A cikk a RIE nevelés, pozitív gyermeknevelés és gyermekközpontú nevelés elveit szem előtt tartva készült.

Néhány forrás, ha érdekel a gyengéd gyermeknevelési szemlélet:

  1. Gerber, M. (1998). Dear parent: Caring for infants with respect. Resources for Infant Educarers.
  2. Lansbury, J. (2014). No bad kids: Toddler discipline without shame. Janet Lansbury.
    A könyv magyarul pl. itt éhető el: https://www.libri.hu/konyv/janet_lansbury.nincs-rossz-gyerek-1.html
  3. Delahooke, M. (2017). Social and Emotional Development in Early Intervention: A Skills Guide for Working with Children. PESI Publishing & Media.
  4. Delahooke M. Beyond Behaviors: Using Brain Science and Compassion to Understand and Solve Children’s Behavioral Challenges. Gateway: 1st Ed., 2019.
  5. Shanker, S. (2016). Self-reg: How to help your child (and you) break the stress cycle and successfully engage with life. Penguin.

Oszd meg saját véleményed