Sok szülő életében eljön a nap, amikor szeparációs szorongással szembesül. Sír a baba, amikor kimegyünk a szobából, nem tudjuk egy percre sem lerakni, azonban ha vele vagyunk semmi jele a problémának. Mikortól beszélünk szeparációs szorongásról és mikortól szeparációs szorongási zavarról? Aggódnunk kell-e a baba egészségéért? Kutatások már a 70-es évek óta foglalkoznak a biztonságos kötődés, szeparációtól való félelem kérdésével és egyre részletesebben megismerjük ennek idegrendszeri hátterét is. Ebben a cikkben a hátteréről, elválástól való félelem jeleiről lesz szó és arról, hogyan előzhető meg illetve vélhetően milyen szülői praktikák vethetők be szeparációs szorongás ellen.

Milyen életkorban jön elő a szeparációs szorongás?

A szeparációs szorongás kialakulásához elengedhetetlen, hogy a babánál kialakuljon a tárgyállandóság észlelése. Nagyon egyszerűen fogalmazva, amíg nem érti, hogy a tárgyak akkor is léteznek, ha éppen nem látja őket, addig azok nem tudnak hiányozni neki. Azonban ez megváltozhat, amint elkezdi egyre jobban érteni a körülötte lévő világot és meg tudja különböztetni egymástól az ismerős és ismeretlen környezetet.

A sokak számára ismerős fejlődéspszichológus, Piaget elméletei szerint ez csak 6 és 9 hónapos kor környékén alakul ki¹, azonban több kutatás cáfolta ezt. 

Egyes eredmények szerint már 3,5-4 hónapos kor környékén is létezik valamilyen szintű észlelése a tárgyállandóságnak², tehát elméletben már ilyen fiatal csecsemőknek is hiányozhat a gondviselőjük. 

A legtöbb babánál azonban a szeparációs szorongás valamikor 6 és 18 hónapos kor között jelentkezik³. De idősebb gyerekeknél, iskolás korban, de akár tinédzserek esetében is előfordulhat.

Milyen jelek utalnak rá?

A szeparációs szorongás jeleit mutató babák a szülő jelenlétében nem mutatnak különös viselkedést, azonban heves ellenállással fogadják, amint a szülő távozni szeretne. Az is elképzelhető, hogy a baba nyugodtan, vidáman felfedezi a környezetet, mászkál a lakásban és nem zavarja, ha eltávolodik tőlünk és átmegy a másik szobába. Viszont amikor az anya készül átmenni egy másik helyiségbe, a baba azonnal sírni kezd. 

Bekapcsol nála egy bizonyos veszélyt jelző lámpa, ami figyelmezteti, hogy távol került a gondviselő, így ha veszély lépne föl az nem tudna segíteni neki.

Evolúciós alapokra visszavezetve logikusnak hangzik, így biztosította be magát a szervezet, állandó biztonságban lehetett a táplálékot, meleget és védelmet nyújtó anya mellett. Egyesek szerint az embernek alapvető szükséglete a valahová tartozás érzése⁴. Mások erre alapozzák azt a magyarázatot is, hogy a hozzánk közel álló személyek elvesztése fáj, fizikai fájdalomként éljük meg⁵. Erre a cikk-sorozat második részében térek ki részletesen. 

Jelek: 

• Erős sírás az anya/elsődleges gondozó távozásakor
• Visít, ha a szülő nincs látótávolságban
• Egyik szülő (általában az anya) preferálása
• Megpróbálja meggátolni az elválást
• Karban csüngés, azt akarja, hogy ölben, karban legyen
• Idegenektől való félelem és elutasítás
• Gyakori ébredések és éjszakai sírás, követeli az anyát
• Könnyen megnyugszik a gondozó karjaiban

Hogyan előzhetjük meg?

A szoros kötődés nagyon jó ellenszer lehet, amit már a kezdetektől érdemes gyakorolni. A biztonságos kötődés stabil alapokra helyezi a szülő-gyermek kapcsolatot. A gyermek tudja és érzi, hogy mindegy mi történik, van akire biztosan számíthat, az elsődleges gondozó megvéd, enni ad, elaltat, meghallgatja amit mondani szeretnék és figyel rám. 

A kötődés kialakulása olyannyira fontos az első hónapokban, mint a táplálék. Enélkül a gyerekek nem tudnak „erős gyökeret növeszteni”, a biztonságos kötődés hiánya kihat a kognitív fejlődésére, a felfedezési vágyukra, enélkül nem tudnak a világ megismerésére koncentrálni. Az erős kötődés azonban megalapozhatja akár a jó iskolai teljesítményt és későbbi traumáktól is megvédi a gyerekeket⁶. 

Legtöbb, amit tehetünk, hogy ténylegesen figyelünk, meghallgatjuk a gyereket és megpróbáljuk a helyébe képzelni magunkat az adott szituációban. Nem verbális gyerekek esetében ez kicsit nehezebb, de akkor sem mindig könnyű, amikor már beszél a gyerkőc, ezért sok türelemre és gyakorlásra van szükség a szülő részéről.

Helyezzük magunkat a bőrébe és gondoljuk át mi játszódhat le benne. 

A kinyilvánított érzelmeit ne hessegessük el. Hallgassuk meg és engedjük, hogy feldolgozzák őket. 

Hangolódjunk rá a gyerek érzelmeire. Érezze, hogy tényleg szeretnénk megérteni. Fontos számunkra, amit kommunikálni szeretne. 

Attól, hogy a szülő nyitott és kinyilvánítja a saját érzelmeit illetve reagál a gyermek jelzéseire, nem biztos, hogy kellően ráhangolódik a gyerekre. Ez pedig a biztonságos kötődés kárára is válhat⁷. Sokat tud segíteni, ha elképzeljük, hogy az adott helyzetben hogyan viszonyulnánk például a párunkhoz vagy hozzánk nagyon közel álló felnőtt ismerősünkhöz. 

Fontos partnerként tekinteni a gyerekre is és akkor is igyekezzünk megérteni, ha a nyelvi akadályok miatt nehezen értjük a problémáját.

Ami még segít teljes mértékben jelen lenni a gyerekekkel való interakciókban, az az,ha odafigyelünk a saját lelki egészségünkre és gondot viselünk saját magunkról is, hiszen szülőként nagyon könnyű a kiégés határára kerülni. Csak akkor tudunk jó szülők lenni, ha vigyázunk saját magunkra. A gyermek szeparációs szorongása minden családtagot nagyon meg tud viselni, ezért kifejezetten jótékony hatású esténként egy-egy forró fürdő, egy jó könyv vagy egy kis meditáció.

Az érzelmi ráhangolódásról és gyakorlati tippekről több cikkemben is írtam, például: A gyerekek zűrös érzelmi világa, RIE nevelés, Fiúk nevelése.

Érdemes még észben tartani, hogy a biztonságosan kötődő gyermekeknél is kialakulhat szeparációs szorongás, a tünetek jelenléte nem azt jelzi, hogy nem kötődik hozzánk a gyermekünk. Azonban a szoros kapcsolat sok esetben megelőzi vagy enyhíti⁸, lerövidíti a nehéz időszakot.

Tünetek enyhítése

Ha mégis tovább tartana a baba és szülők szempontjából is próbára tevő időszak, a következőket alkalmazva lerövidíthetjük az idejét. Az alábbiak gyermekközpontú praktikák, amelyekkel a gyermek érzelmi világára hangolódva a probléma gyökeréig hatolva tudunk segíteni nekik.

1. Elválás gyakorlása otthon

Hagyjuk, hogy a gyerek szabadon felfedezzen a szobában, ne menjünk utána, ha átmegy másik szobába. Ha nekünk kell távoznunk egy rövid időre, akkor mindig szóljunk neki és ne tereljük el a figyelmét a helyzetről, akkor sem ha ellenkezik vagy nagyon sír. Hagyjuk, hogy feldolgozza és adjunk neki időt. Vegyük észre, hogy ez borzasztóan rossz neki és biztosítsuk róla, hogy vissza fogunk jönni. Amikor visszatértünk vegyük fel vele a kapcsolatot és próbáljuk továbbra is megérteni az állapotát. Mondjuk el neki, hogy hallottuk a sírását, hogy rossz volt neki nélkülünk.

Ha minden rövid elváláskor így teszünk, látni fogjuk, hogy a gyermek

• egyre jobban bízni fog bennünk, hiszen őszinték vagyunk vele
• egyre magabiztosabb lesz egyedül is, hiszen látja, hogy az érzelmei elfogadottak, normálisak és nyugodtan kiengedheti őket, a szülő elég erős ahhoz, hogy védőhálót biztosítson ezekben a helyzetekben és nem futamodik meg elterelést alkalmazva
• egyre önállóbb, mivel elkezdi megérteni a világ működését (legalábbis egy kis szegmensét). Be tudja jósolni a történéseket, “Ha anya azt mondta mindjárt jön, akkor az úgy lesz és nem kell aggódnom. Addig én játszom egy kicsit.

2. Ismerős babysitter

Ha muszáj elmennünk ebben a nehéz időszakban, akkor lehetőleg ismerős személlyel hagyjuk a gyereket, aki szintén alkalmazza a fenti technikákat. Így a gyermek vele is nyugodt, magabiztos lehet és meghallgatást nyer. Amennyiben valamilyen oknál fogva új emberre kell bíznunk a gyereket, készítsük fel rá és korától függetlenül magyarázzuk el neki mi és hogyan fog történni. Ha nem is ért belőle mindent, a nyugodt hangvételünkből érezni fogja, hogy továbbra is minden rendben lesz.

3. Ismeretlen dadus bemutatása a gyereknek

Amikor új személyre bízzuk a babát, ajánlott legalább egy nulladik találkozó, hogy a gyerek is megismerje az új gondozóját. Mutassuk meg, hogyan kezelnénk néhány problémásabb helyzetet, például ha sír a gyerek vagy nem akar felöltözni. Legyen egy átadási rutin, ami minden alkalommal ugyanaz. Már pici babák is képesek megtanulni, ezáltal fel tudnak készülni a változásra.

4. Elválási rutin

Elválás előtt mindig készítsük fel a gyereket, lépésről lépésre mondjuk el neki mi fog következi, hogy időben elkezdje feldolgozni az eseményeket (az ő világuk sokkal lassabb, mint a felnőtteké, mindenre hagyjunk jó sok időt). Az elválási rutin lehet egy kis mondóka, miközben odaadunk neki egy kedvelt plüsst vagy játékot, ami vele lesz az elválási időszak alatt.

Idősebb gyerekeknél szintén sokat segít, ha partnerként tekintünk rájuk és érzelmileg elérhetők vagyunk, készen állunk teljes mértékben jelen lenni és odafigyelni a mondandójukra. 

Legideálisabb persze, ha ezt a nap minden percében gyakoroljuk, de legyünk őszinték, sokszor sajnos nincs erre idő. Ilyenkor figyeljünk arra, hogy legalább étkezések során és az esti fürdés, esti mese ideje alatt ott legyünk számukra és kérdezzük meg nehéz napjuk volt-e. 

Nem a mi feladatunk hirtelen megoldani vagy jóvá tenni ezeket a nehézségeket, a szülő feladata figyelni és érzelmi támaszt nyújtani. Nagyon nehéz nem közbelépni, de az érzelmeiket nem tudjuk feldolgozni helyettük. Erősnek kell lennünk, hogy ők is erősek legyenek a megküzdéshez. Ha azt látják, hogy megfutamodunk az érzelmek elől és megpróbáljuk elhessegetni azokat, ők is ezt fogják tenni és ez nem tesz jót az érzelmi világuk egészséges alakulásának. Maradjunk a háttérben, hagyjuk, hogy a támogatásunk mellett feldolgozhassák a nehétségeket és bízzunk bennük!

Mikor érdemes pszichológushoz fordulni?

Amennyiben a következő tünetek közül legalább három, hosszabb időn keresztül jellemző a gyermekünkre, érdemes szakember segítségét kérni⁹:

1. Ismételten túlzott szorongást él át a gyermek, ha elhagyja az otthonát vagy látja, hogy az elsődleges gondozó távozni fog
2. Tartós és túlzott aggódás az elsődleges gondozó(k) elvesztése miatt, vagy esetleges megbetegedésük, sérülésük miatt
3. Tartós és túlzott aggodalom szerencsétlen esemény lehetséges bekövetkezése miatt, ami az elsődleges gondozótól való elkülönülést okozná (eltévedés, elrablás, halál)
4. Tartós ellenkezés az otthon elhagyásával szemben (nem akar oviba, iskolába menni, mert fél az elválástól)
5. Tartós és túlzott félelem attól, hogy egyedül lesz amikor alszik vagy egyedül marad otthon
6. Visszatérő rémálmok az elválással kapcsolatban
7. Gyakori panaszok, amelyek leginkább elválás előtt jelentkeznek (pl. fejfájás, hasfájás, hányás, szédülés)
8. A félelem, szeparációtól való szorongás és ellenkezés több, mint 4 hete tart

Hivatkozás:

1. Piaget, J. (1954). The construction of reality in the child (M. Cook, Trans.). New York, NY, US.
2. Baillargeon, R. (1987). Object permanence in 3½-and 4½-month-old infants. Developmental psychology, 23(5), 655.
3. Bathory, E., & Tomopoulos, S. (2017). Sleep regulation, physiology and development, sleep duration and patterns, and sleep hygiene in infants, toddlers, and preschool-age children. Current problems in pediatric and adolescent health care, 47(2), 29-42.
4. Baumeister, R. F., & Leary, M. R. (1995). The need to belong: desire for interpersonal attachments as a fundamental human motivation. Psychological bulletin, 117(3), 497.
5. Eisenberger N. I. (2012). The neural bases of social pain: evidence for shared representations with physical pain. Psychosomatic medicine, 74(2), 126–135. doi:10.1097/PSY.0b013e3182464dd1
6. Malekpour, M. (2007). Effects of attachment on early and later development. The British Journal of Development Disabilities, 53(105), 81-95.
7. Suizzo, M. A. (2002). French parents’ cultural models and childrearing beliefs. International Journal of Behavioral Development, 26(4), 297-307.
8. Ainsworth, M. D. S., Blehar, M. C., & Waters, E. (1978). Wall. s.(1978). Patterns of attachment: A psychological study of the strange situation, 18.
9. Mental, H. S. A. (2016). DSM-5 Changes: Implications for Child Serious Emotional Disturbance.