Minden szülő retteg a dackorszaktól, nem csoda, hisz anélkül is nehéz, sok a kihívás és ez csak rosszabb lesz, ha beköszönt az igazi hisztik korszaka. Megfordul a fejünkben, hogyan tudnánk csírájában elfojtani, lerövidíteni vagy elviselhetőbbé tenni. Csak a negatívumot látjuk a dackorszakban és minél gyorsabban szeretnénk túl lenni rajta. A sok kellemetlenség miatt azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a gyerekek viselkedésben bekövetkezett változások a fejlődésüket, testi érésüket és jelenlegi idegrendszeri éretlenségüket tükrözik.

A hisztikkel nem az önállóságukat és akaratukat gyakorolják (habár néha erre is van példa). Ilyenkor egy túlélési ösztön kapcsol be. Ha megértjük ennek működését, szülőként vagy szakemberként sokat tudunk enyhíteni a helyzeten és segíteni tudunk a gyerekeknek.

Ők sem érzik magukat feltétlenül jól, amikor nyilvános hisztit csapnak és nem azért csinálják, hogy az őrületbe kergessenek minket és rossz szülőnek érezzük magunkat. A dackorszakot és hisztit meg kell tanulnunk jól kezelni, meg kell tanulnunk hideg fejjel gondolkodni. Ez csakis úgy lehetséges, ha megértjük a háttérben meghúzódó valódi okokat.

Mikor kezdődik a dackorszak?

Totyogó korban kezdődik és jó sokáig is eltarthat, van akinél 14 hónaposan jelentkezik, másoknál csak 2 éves korban teljesedik ki igazán. A vége viszont az igazi önszabályozás kialakulásával következik be, amikor megtanulják akaratlagosan kontrollálni a szélsőséges érzelmeiket.

Az önszabályozás 3-4 éves korban a legtöbb gyereknek már néha sikerül. Teljesen rendben van, ha még ez után is lesznek olyan alkalmak, amikor ez nem sikerül, hiszen a homloklebeny (akaratlagos kontrollért, tervezésért, gátlásért felelős agyterület) fejlődése a húszas éveink közepéig tart.

A dackorszak kezdete összefügg a mozgásban bekövetkezett önállósággal és azzal, hogy egyre több mindent megértenek és képesek egyedül elvégezni.

Miért jellemzők ilyenkor a hisztik?

Konkrét elképzeléseik vannak arról, hogy mit szeretnének és céljaik vannak. Ilyenkor már felismerik, ha valamit a saját „hibájukból” nem tudnak megoldani, például nem elég precízek a mozdulataik és ez frusztrálja őket.

A baba időszakhoz képest más kommunikációs repertoárral is rendelkeznek ekkorra. Egyértelműen máshogy sírnak, amikor megütik magukat és máshogy, ha valami „nem tetszik nekik”.

A „nem tetszik” sírást szoktuk legtöbbször hisztinek érzékelni vagy azt látjuk fölösleges dolgokon akadnak fenn (nem megfelelő a pohár színe, nem függőlegesen áll a kocka, stb).

A dackorszak és a hisztik valódi kiváltó oka azonban legtöbbször a testi érzetekben keresendők (fáradtság, hasfájás, félelem, izgatottság, túl sok zaj érzékelése, stb). De mivel ezek még nem tudatosak, nem értik, hogy valójában mi okozza a feszültségüket. És mivel egyre ügyesebbek sok területen és ügyesen kommunikálnak, mi is elfeledkezhetünk róla, hogy valójában még nem képesek feldolgozni és megérteni a testi érzeteiket.

Röviden tehát:

a totyogók már értik, hogy képesek kommunikálni velünk, vannak céljaik és felismerik, ha valamit nem úgy sikerül megoldaniuk, mint ahogyan azt eltervezték. Azt viszont nem ismerik fel, hogy a háttérben szóló hangos zene és éhség kombinációja nagyon zavarja őket. Ilyenkor azt látjuk, hogy dobálni kezdik a játékokat, kiabálnak. Mi azt gondolhatjuk, hogy „áh, csak nyűgös, frusztrált játék közben”, valójában pedig a totyogónk testében bekövetkezett túlingerlődés és gyomormozgások okozzák a viselkedési problémáit, amit nem tud kifinomult módon jelezni.

Hiszti a túlélésért

Jobb szó híján én is a hisztit fogom használni, de remélem hamarosan érthető lesz, hogy miért gondolom fölöslegesen negatív és megbélyegző kifejezésnek.

Amikor a gyerekek hisztiznek, bekapcsol náluk egy túlélési ösztön. Ez évmilliókkal ezelőtt ténylegesen az életben maradásért alakult ki¹.

Amit érdemes az eszünkbe vésni az az, hogy a gyerekek akkor hisztiznek, ha valamilyen okból „veszélyt érzékelnek”. Ha az általános testi és érzelmi jóllétük kibillen az egyensúlyából. Ezt, Dr. Mona Delahooke klinikai gyermekpszichológus szerint a következők okozhatják²:

1. Testi érzetek:

A gyermek éhes, ingadozik a vércukor szintje, keveset aludt és fáradt, fáj valamije vagy bujkál benne valami, de például székrekedés is okozhatja ezt a fajta kibillenést.

2. Érzékszervi túlingerlés:

A gyerekek nagyon érzékenyek a környezet ingereire és könnyen túlingerlődnek. Lehet, hogy az egyik gyereknél a túl sok vizuális inger terhelő, a hangzavar, másnál bizonyos szagok váltanak ki „hisztiket”. Érdemes megfigyelni, hogy mikor és hol telítődik a gyerek és billen ki az egyensúlyi állapotából. Lehetséges, hogy vendégségben túl nagy számukra a zaj, mindenki beszél, ez számunkra fel sem tűnik, de egy kisgyermeknek ez borzasztó sok inger és igen megterhelő. Ha azt látjuk, hogy bizonyos ingerek konzisztensen hisztit váltanak ki nála, mindenképpen konzultáljunk a gyermekorvosunkkal.

3. Érzések és érzelmek:

Félelem, izgatottság, stressz, frusztráció, stb. Apróságnak tűnő dolgok is beindíthatják az érzelmi viharokat. Például a gyerek jól elvan a játszótéren, körülnéz és hirtelen nem látja anyát. Nem minden gyereknél és nem minden esetben, de ez elégséges stresszforrás tud lenni. Ebben a helyzetben a megkönnyebbülés hatására is kialakulhat a hiszti, amikor már megtalálta anyát.

4. Gondolatok, elképzelések:

A gyerekek már korán érzékelik a környezet elvárásait (még akkor is, ha nem szándékosan csináljuk, erről bővebben itt írtam) és ez alapján hamar saját elvárásokat támasztanak. Idősebb gyerekeknél szintén létrejöhet az egyensúlyi kibillenés, például amikor belegondolnak, hogy az oviban futóverseny lesz és ott teljesíteni szeretnének, vagy később felmérő lesz az iskolában.

A fenti okok és sokszor ezek kombinációja is kiválthat hisztiket. A gyerekek ilyenkor nem tudatosan működnek. Nem érzékelik pontosan, hogy mi játszódik le bennük, azt pedig végképp nem várhatjuk el tőlük, hogy racionálisan megoldják a problémát és „összeszedjék magukat”.

Mit tegyünk, ha hisztizik a gyerek?

A cél az, hogy a gyerek visszabillenjen az egyensúlyi állapotába, hogy megint jól érezze magát és korához mérten megfelelően tudjon funkcionálni.

Első lépés, hogy egy picit visszalépünk a szituációból és emlékeztetjük magunkat, hogy nem ellenünk irányul az akció és egyáltalán nem tudatosan csinálja. Észérvekkel és büntetéssel, zsarolással nem tudjuk megnyugtatni.

A büntetéssel, sarokba állítással, kedvenc játék elvételével csak olajat öntenénk a tűzre. A gyereket tovább taszítanánk a zűrös érzelmi mélybe és egyre nagyobb vészhelyzetnek élné meg a szituációt az idegrendszere.

Amit tehetünk, hogy minél előbb, kedvesen orvosoljuk a problémát. Ha fáradt, akkor minél előbb adjunk lehetőséget a pihenésre vagy legalább vigyük olyan helyre, ahol nem éri sok inger és ha nem is alszik, legalább kicsit szusszanjon egyet.

Az érzelmi okokból kialakult hisztiket nem mindig könnyű kezelni, érdemes megfigyelni, hogy többször előfordult-e hasonló szituációban és, hogy mi válthatta ki. Mindent érdemes megbeszélni vele és közben tudassuk vele, hogy velünk biztonságban van.

Egy példa:

Ha a pláza közepén veti földre magát, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a sok ember, fények, hangok, fáradtság, éhség, szomjúság közül valami, de akár több is közrejátszott. Ilyenkor elmondhatjuk neki, hogy látjuk, hogy elfáradt, sok volt neki és a mi hibánk, hogy sokáig maradtunk. Próbáljuk meg minél előbb hazavinni és visszasegíteni az egyensúlyi állapotba.

Egy másik példa:

Olyan is lehetséges, hogy a régen látott nagyi láttán kiabálni kezd. Nem azért csinálja, mert neveletlen és rossz szülők vagyunk, valószínűleg izgatott és nem tudja kifejezni az örömét vagy ha távolabbra kellett mennünk, lehet megviselte az utazás.

Soha ne ítélkezzünk, hanem próbáljunk meg a helyzet mögé látni és a tényleges okokat feltárni, majd orvosolni. Tudom, sokszor nehéz nem személyes támadásnak értelmezni ezeket a helyzeteket, de mindig és tényleg minden alkalommal azért csinálják, mert automatikusan beindul náluk a „védekezési ösztön”. Az agyuk veszélyt észlel, valami kibillen a helyéről és azonnal akcióba lép.

A gyerekek ilyenkor más üzemmódba kerülnek. Néha mosolyognak, ami megtévesztő lehet, de ha megfigyeljük, ez másfajta mosoly, kiolvasható belőle a félelemérzet.

Hogyan kerüljük el, hogy hisztivel elérhet dolgokat:

A szülő célja ilyen helyzetekben nem az, hogy a gyerek kéréseit azonnal teljesítse, hogy minél előbb vége legyen a stresszes szituációnak. Helyette oda kell figyelnünk az igazi kiváltó okokra.

Nézzünk egy egyszerű példát, habár a valóságban legtöbször ezek sokkal bonyolultabbak is lehetnek.

Vacsoránál nem jó neki a tányér, másik színűt szeretne vagy nem jó neki, ami a saját tányérján van, hanem az anyáé kell neki. Egy pillanatra gondolkodjunk el azon, mi játszódhat a háttérben. Valószínűleg fáradt és éhes is, kezd kibillenni az egyensúlyi állapotából. Azt mondjuk neki, hogy most csak ez a tányér volt tiszta és erről kell ennie vagy az ő tányérján is ugyanaz van, nem kap az anyáéról, erre ő sírni kezd vagy dobálja az ételt, stb.

Ilyenkor maradjunk nyugodtak! Nagyon nehéz és sok gyakorlás kell hozzá (és így sem fog mindig menni), de tegyünk egy lépést előre az időben, hisz legtöbbször tudjuk vagy sejtjük, hogy a szituáció milyen irányba fog eszkalálódni. Például már az ételdobálás előtt odanyúlhatunk gyengéden, hogy megfogjuk a kezét és meggátoljuk. Így mi is és ő is kevésbé fogunk tovább ingerlődni. Próbáljuk meg visszahozni a normál állapotba. Kérdezzük meg, hogy szeretné-e, ha mi etetnénk vagy mutassuk meg neki, hogy tényleg ugyanaz az étel van a tányérunkon, meg is kóstolhatja, de utána a sajátját egye.

Ha nyugodtak tudunk lenni és ténylegesen értjük, hogy ebben a helyzetben ő szenved és nem jó érzés neki ott lenni (főleg, ha még a szülők is kiakadnak és elkezdenek kiabálni, amikor ő már eleve nagyon rosszul érezte magát), akkor egyre hamarabb átbillenthetjük a nehéz helyzeteken. Lehet, hogy nem lesz kevesebb a hiszti, de rövidebbek lesznek és remélhetőleg mindkét (vagy három) fél jobb érzésekkel zárja le.

Azzal, hogy kedvesen és pozitív hozzáállással próbálunk neki segíteni nem azt tanulja meg, hogy mindig eléri a célját, hiszen nincs valódi célja ilyen helyzetekben. Ahogy fentebb is írtam, amikor hisztiznek nem tudnak racionálisan gondolkodni. Nem egy kitervelt célt visznek véghez, a felszínen lévő „én ezt akarom”, „enyéém”, „menj innen”, stb. felkiáltások a háttérben lévő kibillenés álruhái.

A gyerekek tehát nincsenek tudatában annak, hogy nincs valódi céljuk. Viszont azt fogják tapasztalni, hogy a “kívánságaik” teljesítésével a (másból fakadó) rossz érzéseiket orvosoltuk, kvázi ragtapaszt tettünk a hisztire.

Tulajdonképpen azt tanulják meg ők is és mi is, hogy ez a rossz érzés úgy orvosolható, ha a szülők teljesítik aktuális, lényegében véletlenszerű kérésüket. És ilyenkor indul el az ördögi kör, amikor mindkét fél a felszínes megoldásokat gondolja jó megoldásnak és a szülők elfelejtik a háttérben meghúzódó valódi kiváltó okot.

Mikor válik „manipulációvá”?

A gyerekek nagyon érzékenyek a szülők apró érzelmi rezdüléseire. Megérzik azt is, ha nagyon finoman (és sokszor nem is tudatosan) manipuláljuk őket, például nyilvános helyen beszélni kezdünk hozzájuk vagy valamit odaadunk nekik, hogy elkerüljük az esetleges hisztiket.

Azt is érzik nyilvánvalóan, amikor felhúzzuk magunkat, mert olyat csináltak, amit nem szabad és kicsit ingerültebben szólunk rájuk.

Nagyon szeretik tesztelni azokat a helyzeteket, amikor érzékelik a nagyon apró vagy nagyon egyértelmű negatív érzéseinket a szituációval kapcsolatban. Szeretnék megérteni miért „billen ki” a szülő és mint minden tanulási helyzetben, kíváncsiak arra, hogy ez minden alkalommal így lesz-e.

Ugyanerre a sémára működik az is, amit sokan úgy értelmeznek, hogy a gyerekek „manipulálnak” minket.

Amikor sír, földre veti magát vagy csak határozott kérései vannak, a szülő általában nem örömteli módon reagál. Ha ilyenkor teljesíti a gyerek kérését, –holott semmi kedve nincs hozzá, csak szeretné, ha nem kiabálna már tovább a gyerek — akkor abból mit érzékel a gyerek?

1.  Eddig anya/apa minden problémámat megoldotta
2. Most rosszul érzem magam és anya/apa nem veszi észre, nem tudja mit tegyen – ez nagyon félelmetes
3. Ezzel a viselkedéssel erős érzelmeket váltottam ki anyából/apából
4.  Megcsinálták, amit kértem, ezzel elértem a célom
5.  Kicsit jobban érzem magam, anya/apa is megnyugodott

De ilyen esetben, mivel nem a valódi problémát szüntettük meg, tulajdonképpen tüneti kezelést végeztünk.

A hiszti hamar visszatérhet, ráadásul később ugyanez az alkalmazott pótmegoldás egyre kevésbé fogja megnyugtatni a gyereket.

Azért tesztelik az ilyen helyzeteket újra és újra, mert számukra az az érzés félelmet kelt, hogy korábban anya jó problémamegoldó volt és most nem tudok rá számítani, most nem érti a problémámat.

Úgy tűnik, hogy a gyerekek élvezik, amikor ilyen módon érik el a céljaikat, a háttérben azonban bekapcsolt a veszélyt jelző túlélési ösztön.

Félnek, hogy a szülő, aki azért van, hogy rájuk vigyázzon, nem elég erős, magabiztos. Nem elég erős ahhoz, hogy nemet mondjon, hogy lefogja a kezét, amikor a gyerek megütné a szülőt. Vagy nem elég magabiztos, amikor nemet kell mondania és nem elég nyugodt, hogy felismerje a valódi problémát.

A gyerek azért „manipulál”, mert fél és kvázi megpróbálja kiprovokálni belőlünk a vezetőt. Neki mire van szüksége az életbenmaradáshoz? Leginkább erős vezetőre, aki kedvesen, szeretettel, de határozottan, magabiztosan és következetesen tudja őt nevelni, tanítani és vigyázni rá.

Nincs szükség erőszakra és hangos beszédre, nekik magabiztos és szerető szülőre van szükségük, akitől tanulni tudnak a világról és a kapcsolatokról³.

Mit kell tehát tennünk?

1. Ha nincs kedvünk valamihez, akkor ne csináljuk meg csak azért, hogy elhallgasson a gyerek
2. Helyette gondolkodjunk mi a valódi oka a viselkedésének
3. Mondjuk el, hogy látjuk, hogy rosszul érzi magát
4. Magyarázzuk el miért nem csináljuk meg amit kér és találjunk közös megoldást a problémára (persze szülői vezetéssel, hogy a gyerek folyamatosan le tudjon nyugodni)
5. Legyünk nyugodtak és határozottak
6. Miután lenyugodott beszéljük át mi történt, miért érezte rosszul magát és hogyan tudjuk legközelebb gyorsabban megoldani

A dackorszakról és totyogók zavaros gondolatairól, érzelmeiről rengeteget lehetne beszélni, aki tovább olvasna a témában, annak a következő cikkeket ajánlom: A gyerekek zűrös érzelmi világa, Mit tegyünk, hogy szót fogadjon? és mindenképp érdemes elolvasni Janet Lansbury, Nincs rossz gyerek című könyvét, ahol a szakember szülők kérdéseire is válaszol és kicsit betekintést nyerhetünk abba, hogy a RIE nevelést, tapintatos, gyermekközpontú nevelést alakalmazó családoknak hogyan oldódnak meg a problémái, amikor a fentiekhez hasonló szemlélettel és módszerekkel közelítenek a gyermekek felé.

Hivatkozások:

1. Delahooke, M. (2019). Beyond Behaviors. Using Brain Science and Compassion to Understand and Solve Children’s Behavioral Challenges. Gateway: 1st Ed
2. Delahooke, M. (2019.02.03). He’s Having a Meltdown! Four Possible Triggers—and How to React. https://monadelahooke.com/hes-having-a-meltdown-four-possible-triggers-and-how-to-react/
3. Lansbury, J. (2014). No bad kids: Toddler discipline without shame. Janet Lansbury.
   A könyv magyarul pl. itt éhető el: https://www.libri.hu/konyv/janet_lansbury.nincs-rossz-gyerek-1.html