A dackorszak a fejlődés velejárója és nagyon fontos fejlődési mérföldkő a gyerekek életében. Ezzel párhuzamosan a tünetei sokszor megnehezítik a szülő-gyerek kapcsolatot és a mindennapokat. Mivel változó, hogy éppen mikor indul és az is gyerekenként eltér, hogy milyen intenzitással jelentkezik, a szülők fejében rengeteg kérdés és sokszor bizonytalanság van jelen: Ez már vajon a dackorszak? Mire számítsak? Normális, hogy a gyerek gyakran ellenkezik? Meddig számít természetesnek, hogy a gyerek dacol és hisztizik? Mikor és milyen szakemberhez forduljak, ha úgy érzem nem bírom tovább?

Ezekre a kérdésekre igyekszem egy rövid összefoglalót adni, melyben nagyon gyakorlatiasan írok arról, hogy mit figyeljünk meg első körben a gyermekünkön és mikor kérjünk külső segítséget.

A dac meddig számít normálisnak?

Említettem, hogy a tipikus fejlődés része, szakkifejezéssel élve egy normatív krízis időszaka (minden gyermek életében bekövetkezik más-más intenzitással). A dackorszak valójában egy óriási fejlődési ugrást jelez, egy változás időszaka, amikor a gyerekek babakorból kisgyermekkorba lépnek át – hatalmas fejlődési ugrás ez a szociális-érzelmi fejlődés területén és a személyiség alakulását tekintve is, ezért nem szabad őket magukra hagyni!

A dacosság, ellenszegülés nagyon nagy részben életkori sajátosság. Valamelyest csökkenthetőek szülői praktikákkal, rutinok kialakításával. Az intenzívebb érzelmi kitöréseket, hisztiket illetően viszont érdemes nyitott szemmel járni.

Mire figyeljünk?

1. Mindenképp vegyük figyelembe a gyerek életkorát: egy 2 éves esetében sokkal gyakoribb tantrumok is elfogadhatónak számítanak, míg mondjuk az óvodáskor vége felé a napi szintű és erőteljes hisztikre már érdemes lehet nagyobb figyelmet fordítani.
   
   A 1,5-2 éves korosztály esetében az éhség, fáradtság óriási faktor lehet, ilyenkor nem annyira meglepő, hogy a gyerekek erőteljesen reagálnak. Azonban ha a szülő azt tapasztalja, hogy a gyerek fizikai és érzelmi igényei kielégítettek és emellett gyakoriak az érzelmi kitörések, akkor szintén érdemes elgondolkodni és figyelembe venni a következő intő jeleket is.
   
   
2. Az érzelmi kitörések intenzitása is számít: a második életévben előfordulhatnak nagyon intenzív, néha 10-20 perces érzelmi kitörések is. Azonban az olyan intenzív tantrumoknál, amikor a gyerek saját magában vagy a környezetében folyamatosan kárt tesz, harapdál, rúgdos, külső segítséggel is nehezen nyugtatható, érdemes nyitott szemmel járni.
   
   A kutatások szerint az érzelmi kitörések ideje nem jár együtt érzelemszabályozási zavarokkal, tehát a hosszú tantrumok nem feltétlenül jelzik, hogy nagyobb baj van.
   
   Az egyes tünetek önmagukban kevéssé értelmezhetőek, mindig a nagyobb képet vegyük figyelembe.
   
   
3. A kontextus sosem hagyható figyelmen kívül: a gyerekekre jellemző, hogy a szülő társaságában, az otthon biztonságában jobban elengedik magukat. Teljesen tipikusnak számító viselkedés, ha a kisgyermek bölcsőde vagy ovi után hazaérkezve mindennel ellenkezik és érzelmi kitöréseket tapasztalunk.
   
   Aggodalomra adhat okot, ha a gyerek elmúlt 3 éves és idegenek társaságában vagy nem elsődleges gondozókkal gyakrabban nyilvánul meg tantrumokban.
   
   
4. Van-e kiváltó oka vagy teljesen véletlenszerűnek tűnik: a legtöbb szülő tudja, hogy az éhes/szomjas/fáradt vagy túlingerelt gyerek gyakrabban hisztizik, ami teljesen érthető viselkedés – ilyenkor nehezített az önszabályozás, ami sokszor nekünk, felnőtteknek, érett idegrendszer mellett is gondot szokott okozni.
   
   Megfigyelték azoknál a gyerekeknél, akik nagy valószínűséggel valamilyen feldolgozási zavarral vagy szabályozási nehézséggel küzdenek, hogy náluk sokkal véletlenszerűbbek a tantrumok. Ezen túl, gyakoribb az is, hogy a tevékenységek közötti váltást nagyon rosszul viselik: például felkészítés és emlékeztetés után is nagyon intenzíven reagálnak arra, hogy véget ér a játék idő és fürdés következik.
   
   
5. Hirtelen vagy valamelyest bejósolható a gyerek reakciója? Elgondolkodtató az is, ha a szülő gyakran tapasztalja azt, hogy a semmiből érkezett a hiszti.

Mikor kérjünk segítséget?

Amennyiben a fenti tünetek közül többet is tapasztalunk és három hónapnál régebb óta fennállnak. És úgy érezzük, hogy nehezen tudjuk támogatni a gyerekünket, elakadtunk (például a saját gyerekkorunkban nem kaptunk megfelelő támogatást vagy a jelenlegi élethelyzetünkben nagyon megterheltek vagyunk).

Kihez fordulhatunk támogatásért?

A dackorszak okozta kisebb szülő-gyermek kommunikációs “félrecsúszásokat” nagyon gyakran orvosolhatjuk azáltal, hogy tájékozódunk arról, mi számít életkori sajátosságnak és edukáljuk magunkat. Ehhez manapság rengeteg könyv, cikk és videókurzus elérhető, ezekkel már csak annyi a dolgunk, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy szakmailag megalapozott forrásra hivatkoznak. 🙂

Amennyiben azt érezzük, hogy mi magunk vagyunk a kulcs, akkor lehet, hogy egyből érdemes egyéni terápiába fogni (például annak érdekében, hogy megküzdjünk a saját szorongásunkkal, érzelemszabályozásunk erősödjön vagy gyerekkori traumáinkat feldolgozzuk). Ehhez kérhetjük a helyi Családsegítő és Gyermekjóléti szolgálat segítségét is vagy próbálkozhatunk magán úton.

A másik út, hogy egyből a szülő-gyermek kapcsolaton kezdünk dolgozni, hiszen ez nagyon szorosan kihat a gyermek érzelmi- és viselkedésszabályozására is. A 0-3 éves korosztályt tekintve sokat segíthet egy szülő-csecsemő/kisgyermek konzulenssel folytatott munka, illetve családterapeuta segítségét is kérhetjük.

Amennyiben szükséges és indokolt, ők tovább irányíthatnak minket gyermekpszichiáterhez vagy további kivizsgálásokra.

Fontos, hogy a nehézségeket és problémát időben észleljük, hogy szükség esetén a gyermek minél előbb megkapja a megfelelő támogatást!

Dackorszak kisokos

A ‘Dackorszak kisokos’ egy család támogató program, több, mint videókurzus. Segít tudatosabban és nyugodtabban kezelni a gyerekekkel való élet adta kihívásokat.

Tudj meg többet ↗