Gondozás

Babák napirendje: miért fontos és milyen a jó napirend?

Olvasási idő: 5 perc

A babák nem ismerik az órát, azonban a történések egymásutániságát és a napjaik ritmusát képesek megtanulni már nagyon korán. A napi rutin segítség a babának, hiszen bejósolhatók a napjai, érti mi után mi fog következni, ami biztonságérzetet és nyugalmat ad neki. De segítség a szülőknek is, hiszen egyre zökkenőmentesebbé válnak majd a napok. Nem beszélve arról, hogy a szociális programokat, kirándulást vagy bevásárlást is könnyebb lesz időzíteni. Jó napirend mellett a babák jókedvűek, kiegyensúlyozottak, nyugodtabbak, többet esznek, többet alszanak és többet játszanak elmélyülten. Nézzük is meg, hogyan alakíthatjuk ki a babánk korához illő legjobb napirendet!

Az éjszakai alvás az ébredéssel kezdődik

A napirend káoszból nyugalmat csinál. Feltéve persze, ha nem stresszelünk rá túlságosan és nem percre pontosan szeretnénk tartani magunkat hozzá minden egyes nap.

Először is fontos leszögezni, hogy a napirend és a jó napirend nem jelenti azt, hogy minden egyes nap percre pontosan követnünk kell a „leírtakat”!

Lesznek napok, amikor a baba lassabb, később kel, elidőzik etetések közben, nyugisan játszik, tovább alszik délután. És lesznek olyanok is, amikor keveset alszik délután és előrébb kell hoznunk az esti lefekvést vagy totyogó korban tovább maradunk a játszótéren, mert nagyon élvezi a gyerek és még nem fáradt.

Alkalmazkodjunk! Mindemellett próbálkozzunk a napirendet legalább nagyjából tartani. Ha az idővel megcsúsztunk, az események sorrendjét továbbra is tartsuk.

Hogyan befolyásolja a napirend az alvásokat?

  1. Az alvások minősége és hossza függ a napirendtől
  2. A napirend felkészíti a gyermeket az étkezésekre, alvásokra és a szabad tevékenységekre
  3. A nappali alvási rutin felkészíti a gyermeket a minőségi szundira, így lesz a lehető legnagyobb esély a mély és hosszú éjszakai alvásra

Mit tartalmaz a napirend?

1. Időpontokat:

Ez főleg nekünk, szülőknek segítség. Figyeljük meg a gyermekünk aktivitását és azt, hogy nagyjából mikor szokott éhes és fáradt lenni. Jegyezzük fel, hiszen ezek lesznek azok az időpontok, amikor a szülő a kritikus tevékenységeket kezdeményezi majd.

Ha megfigyeljük, hogy a totyogónk 10 és 10:30 közötti elalvás után alszik a leghosszabban napközben, akkor igyekezzünk erre az időre beiktatni a szundi idejét és próbáljuk minden nap ehhez tartani magunkat.

2. Helyszíneket:

A gyerekeknek nagyon nagy segítséget nyújt és egyben kiszámíthatóságot, biztonságérzetet ad, hogy a fizikai környezet mindig ugyanaz, ami a különböző tevékenységeket illeti.

2-3 hónapos kortól igyekezzünk egy megszokott helyen szoptatni/etetni és az éjszakai alvásnak megfelelő helyen altassunk napközben is.

Idősebb babáknál is fontos, hogy a kiságy csak az alvás helye legyen, ne töltsön be babakarám funkciót, ahol a gyermek napközben játszik. Az etetőszék csakis az étkezések helyszíne, itt ne adjunk neki játékot.

A játék helyszínére is ugyanez vonatkozik, habár ennek nem kell ennyire „szigorúnak” lennie. Jó ha tudjuk, hogy a gyermek akkor tud belefeledkezni a játékba és akkor tudja biztosan elengedni magát és önállóan játszani (amíg mi elmosogatunk például), ha felismeri, hogy „ez itt a játék ideje és helye”. A biztonságos és jó játék körülményeiről itt írtam.

3. Rutinokat:

A tevékenység bevezetésének módját. Azt jelenti, hogy konzisztensen, mindig ugyanúgy kezdeményezzük a tevékenységeket. Kisebbeknél például evés előtt peluscsere, beleülünk a szoptatós fotelbe. Nagyobbaknál kézmosás, etetőszékbe rakás, de akár a terítésnél is segíthetnek.

Ezáltal lehetőségük van ráhangolódni a következő tevékenységre. Már a legkisebbek is képesek megtanulni a rutint. Biztonságot ad nekik és úgy érezhetik, a világ egy picivel kevésbé kiszámíthatatlan.

Altatásnál mindez kiemelten fontos, hiszen nem várhatjuk el, hogy pörgésből, önfeledt kacagásból és játékból hirtelen átmenjen alvóba.

Fontos, hogy a rutin felismerhető és ismételhető legyen. A babák események egymásutániságából tanulnak, asszociációk és tapasztalatok által.

A jó rutin tehát ugyanolyan minden nap vagy napi többször, ismételhető, megbízható, kiszámítható és nyugodt.

Figyeljünk a babára!

Minden fontosabb tevékenység előtt és alatt, legyen az reggelizés, ebéd, szundi vagy esti lefekvés, figyeljünk teljes mértékben a babára.

Ha felé fordulunk, megkapja teljes odafigyelésünket, akkor már eggyel biztosan nyugodtabb lesz ez a közös időtöltés.

A gyerekek éhesek a figyelmünkre. Biztonságot ad nekik és egyben azt érzik, hogy fontosak számunkra, fontos személyek, akikre kíváncsiak vagyunk. Gondoljunk csak bele, ez önmagában milyen megnyugtató érzés.

Ha érzik a szeretetet, odafigyelést, akkor már csak a közös cél elérésén kell fáradozniuk, hogy jóllakjanak vagy kipihenjék magukat.

Az elalvás előtti rutinnál a legfontosabb talán, hogy megkapják a teljes figyelmünket. Nagy segítség és jelző értékű is, ha a mozdulataink és a hangunk is egy kicsit gyengédebb, halkabb.

Amikor néhány altatás után, minden alkalommal, konzisztensen kicsit halkabban beszélünk hozzájuk és halkabban énekeljük az altatót, nagyon hamar lesz eredménye. Figyeljük meg, hogy azonnal törölgetni kezdik a szemüket, amikor a harmadik, negyedik napon elkezdjük az altatási rutint.

Minta napirendek babáknak és totyogóknak

A következő minta napirendeket Nagy Erzsébet, csecsemő- és kisgyeremeknevelő állította össze a babák táplálását és életkorát figyelembe véve:

„Fontos megjegyezni, hogy ezek a napirendek támpontok. Minden család, gyerek különböző. Ezt egy kapaszkodó gyanánt ajánlom, nem szent írásnak. Plusz mínusz fél – 1 óra is belefér, vagy amit a család és a gyermek(ek) igényei megkövetelnek.”

Amikor egyet alszik a baba

„Általánosságban az 1 alvásra 18-22 hónap körül állnak át a babák. Persze itt is érvényes: minden gyerek más. :)”

minta napirend totyogó

Az életkor szerinti (1 alvásos) napirend letölthető (.pdf) verziója itt érhető el.

Két alvásos napirend

A két alvásos napirendnél is fontos, hogy minden gyerek más. Érdemes megfigyelni, hogy a kisebbek 6-7-8 hónaposak a reggeli keléstől számolva kb. 2 órát tudnak ébren tölteni, utána el is fáradnak. A nagyobbak 2 és fél – 3 órát is képesek ébren lenni. Aztán 3-3 és feleket a nap többi részében (plusz mínusz fél óra). A szülőn múlik, hogy kifigyelje ezt gyermekénél. Érdemes próbálkozni!

napirend két alvás baba 8 hónapos

6,7,8 hónapos babák (2 alvásos) napirendje innen tölthető le.

Három alvásos napirend anyatejes/tápszeres babáknak

A három alvásos napirend a legkiszámíthatatlanabb, hiszen még nagyon picik, nehezebb beállítani, és azt gondolom, nem is feltétlenül kell, inkább csak megfigyelni a ritmusukat. Az ő esetükben még sokkal kaotikusabb, hogy melyik gyerek mennyit tud egyben ébren lenni, mikor kíván enni. Ettől függetlenül, meg lehet találni a legkisebbeknél is a rendszert, csak nagyon figyelni kell.

A háromszor alvó babák általában még nem hozzátápláltak, így anyatejjel vagy tászerrel tápláljuk őket. Az anyatej esetében nem olyan kiszámítható a metódus, de ha igyekszünk figyelni, hogy ne csak 1 percek alatt zavarja le a baba az étkezést, hanem a hátsó, zsírosabb tejet is elérje, könnyebb dolgunk van, hiszen tudhatjuk, hogy jóllakott. 

A 0-6 hós korú gyerekeknél a szoptatások akár 1 -1,5 órákat is igénybe vehetnek, és ez teljesen normális. (Tápszeresek esetében a tápszeres doboz hátulján lévő adagolási útmutató lehet nagy segítségünkre. Hányszor, mekkora adagokat kéne enniük. )

A félév előtti korosztálynál az is gyakran megfigyelhető, hogy a levegőn, a babakocsiban, hordozóban alszanak el.  Ami nem baj, de véleményem szerint érdemes legalább 1 alvást az ágyukba tervezni, hogy a későbbiekben, ha majd változik a napirend és az alvások száma, ne legyen új a helyzet, hogy kiságyban alszanak napközben is.” – magyarázza Nagy Erzsébet, csecsemő- és kisgyermeknevelő.

4 5 hónapos baba napirend

A 0-6 hónapos babák napirendje itt érhető el.


 

8 hozzászólás

  1. Farkas Réka

    2021-10-13 at 14:44

    Jó napot kívánok nekem van egy 8 hetes kisfiam mostmár elkezdhetnek a napirend kialakítását és ha igen hogy kezdjem ?? Ebbe szeretném a segítségét kérni mivel h nappal is csak kint akar aludni bent ilyen 20 perceket alszik és éjjel is nagyon gyakran kell fel és elég nyugtalanul alszik 😐 köszönöm szépen előre is.

    1. Csenge Török

      2021-10-15 at 21:12

      Kedves Réka! Kis lépésekben el lehet kezdeni, habár ebben a korban még alakulóban van minden, szoknia kell még a környezetet, éjszakák, nappalok váltakozását. Ezért érdemes először csak arra koncentrálni, hogy az alvások előtti lépések azonosak legyenek, ezeket a cikkeimben általában “rutinnak” nevezem, így érdemes utánanézni. Ez jelzi a babának, hogy alvás következik (pl. pelus csere, függöny elhúzás, szoptatás, ének, kiságy). A második dolog, amivel tovább lehet menni, hogy legalább napi 2 levegőzés legyen, a szabad levegőn töltött idő is segít a babának abban, hogy hormonálisan kialakuljon a nappal-éjszaka megkülönböztetése, jobb alvást eredményez. Ebben a cikkemben olvashatsz a napirend kialakításáról részletesen: https://www.miniszkop.hu/2021/01/15/hogyan-irjunk-napirendet-a-babanak/

      1. Viki

        2022-06-23 at 13:51

        Kedves Csenge!
        Nagyobbik gyermekemmel szuper napirendünk van, amihez most próbálnám szoktatni a kicsit is( 3 hetes) . Reggeli, délutáni játszóterezések fixek, de mi van akkor ha mondjuk a kicsi pont bealszik mondjuk 20 perccel mielőtt elindulnánk? Csak kapja fel és vigyem? Mert ha mondjuk éppen akkor 2-3 órát aludna , akkor viszont már a nagynak késői lenne a játszóterezés. Ráadásul babakocsiban csak sír ha megállunk, úgyhogy játszótéren ki is kell vennem és szinte végig kézben fogom…Tanácstalan vagyok.

        1. Csenge Török

          2022-06-23 at 22:17

          Kedves Viki! Ez valóban nehéz kérdés. Pont azért is, mert a kicsi még csak 3 hetes és még rengeteget fog változni az alvása. Ha most ágyban alszik, akkor azt is érdemes figyelembe venni, hogy hosszú távon könnyítés, ha később nem kell kiságyba szoktatni, tehát e szerint nem csak a napirendhez, hanem a kicsihez is érdemes alkalmazkodni néha.
          Lehet, hogy érdemes meghatározni előre, hogy a napirend melyik része marad úgymond az eredeti, jól működő, fix és melyik lehet kicsit rugalmasabb (mivel a 2 gyerek miatt valószínűleg sokat fog még alakulni a mostani jól működő napirend), pl. délelőtt tudtok-e jobban alkalmazkodni a kicsi alvásához, hogy otthon, ágyban, nyugalomban aludhasson-e és pl. a délutáni alvásaival pedig inkább a nagy napirendjét követitek, úgy igazítva, hogy a kicsi babakocsiban/hordozóban elalszik mondjuk az odaúton – ez csak egy példa, remélem valamennyire érthető az üzenete.
          Szorítok, hogy a korábbiakhoz hasonlóan a 2 gyerekkel is sikerüljön kialakítani az új, közös napirendet! 🙂

  2. Emese

    2022-03-28 at 10:55

    A levegőzés résznél mit értenek pontosan az alatt hogy lehetőleg minel tobb onallo mozgassal?*5honapos a kisfiam.
    Szoktunk levegozni de úgy hogy hordozoban van es nezelodunk, setalunk.(Eletkorabol fakadoan meg csak forgolodik :), sajnos meg egyenlore az ido sem engedi hogy a kertben egy leterített takarón játszunk 🙂
    Koszonom a válaszát

    1. Csenge Török

      2022-05-21 at 08:53

      Kedves Emese, 5 hónaposan, ha még csak forgolódik, akkor valóban érdemes megfontolni, hogy le lehet-e tenni, nehogy felfázzon a pocakja. A piciknél a hordozó és babakocsis séták még elegendőek, sokáig a nézelődés is rengeteg új ingert nyújt nekik 🙂
      Amint melegebbre fordul az idő és mondjuk már mászni fog, ha van lehetőség, akkor le lehet tenni a fűre vagy takaróra, hogy minél több dolgot megtapasztaljon és a lehető legtöbbet gyakorolhassa a mozgást 🙂

  3. Bogi

    2022-05-20 at 15:46

    Kedves Csenge!
    Lassan 5 hónapos kisbabam nappali alvasai kiszamithatatlanok, ugy gondoltam majd ahhoz tudom igazítani a napi rutint. Viszont rajottem, hogy valószínű a rutin hiánya okozza a mini alvasait, ugyanis az éjszakai alvasa kiváló, mert születése óta az esti rutin szent és szépen felvan epitve. Nagyon nyűgös egész nap, akkor is ha épp sokat aludt, akkor is ha tele a pocak, nem játszik, nem jókedvu. Így találtam rád. Viszont nemtudom, hogyan is kezdhetnek bele a fix dolgok tartasaba, ha max 40 percet alszik? Visszaszoktam altatni, az elvész meg kb 30 percet, majd alszik újból 40et, aztan megyünk is játszani de nyuglodik csak, nyilvánvalóan nem kipihent. Így alig bír ki masfel ora ébrenlétet is. Sajnos már levegozni sem bírunk ugyanis a babakocsiban is sir kb 1 honapja. Mit tehetnek?
    Előre is köszönöm, ha segítesz.

    1. Csenge Török

      2022-05-21 at 09:02

      Kedves Bogi,
      Örülök, hogy éjszaka jól alszik a baba és sikerült kialakítani egy jól működő esti rutint. A nappalok trükkösebbek, ha gyakran ébred a baba. Amennyiben nagyon kiszámíthatatlanok a napok, azt lehet tenni, hogy csak néhány “fix” pontot alakítunk ki a napirendben (pl. reggeli rutin és a levegőzések köré font tevékenységek), ahogy az estinél már sikerült is. Ha úgy érzed, hogy valóban egész nap nyűgös, akkor is ha evett, aludt és szinte alig játszik, akkor érdemes beszélni erről a védőnővel és gyerekorvossal, hogy ők mit látnak és esetleg keresni további szakembert, aki minden információra részletesen rá tud kérdezni és közösen tudtok gondolkodni.

Oszd meg saját véleményed