Fejlődés

A cipő hatása a gyerekek és serdülők motoros készségeinek fejlődésére

Olvasási idő: 4 perc

Egy friss kutatás szerint a sokat mezítlábazó gyerekek motoros készségei máshogyan fejlődnek, mint azoké, akik gyakran cipőben vannak. Az ugrálás, egyensúlyozás, futásteljesítmény mind összefüggnek azzal, hogy a gyerekek mezítláb vagy bezárt lábakkal nőnek föl. És meglepő módon a babák lábbeli viselési szokásai még a 10 éves kori ügyességet is befolyásolják. Nagyon fontos szülőként alaposan utánajárni, hogy mi jó a babák és gyerekek lábának, nem biztos, hogy a reklámokban bemutatott drága cipők a legjobbak, amelyek néha túlságosan fixen tartják a lábat. 

A motoros készségek fejlődését nagyban meghatározzák a gyermek antropometriai adatai (magassága, súlya, lábmérete) és lábának izom-felépítése1. Alapvető képességeket, mint az ugrást, futást, egyensúlyozást befolyásolja például a lábfej ívessége2

Korábban azt is kimutatták, hogy a mezítláb felnövő gyerekeknek szélesebb és ívesebb lábfeje lesz, kisebb réssel a lábujjaik között3. A láb fejlődésére, legalábbis fizikai tulajdonságait tekintve szemmel látható hatása van a lábbeli viseletének vagy annak hiányának. 

A következő kutatás4 a cipőviselet motoros készségekre és teljesítményre gyakorolt hatását vizsgálja több korosztályon átívelően.

Olyan gyerekcsoportokat hasonlítottak össze, akik legtöbb idejüket cipőben töltötték (Német városi gyerekek) olyanokkal, akik legtöbb idejüket mezítláb töltötték (Dél-Afrika területe). A 6-10, 11-14 és 15-18 éves korosztályt is vizsgálták, ezáltal részletesebb betekintést nyerhetünk a gyerekek teljesítményének fejlődésébe is.

A vizsgált afrikai gyerekek sportoláshoz és iskolában sem hordanak cipőt. Ez a csoport jobban teljesített az egyensúlyt és ugrást mérő teszteken, ami a kutatás vezetői szerint igazolja azt a feltevésüket, hogy a motoros készségek fejlődése legalább részben függ a rendszeres mezítlábas viselettől.

Az eredmények ugyanazt mutatták mindhárom korcsoportban, de a 6-10 évesek körében sokkal nagyobb volt a teljesítménybeli különbség a mezítlábas és cipőt viselő gyerekek között (a mezítlábasok javára). 

A sprintelést tesztelő feladatban azonban a napi szinten cipőt viselő gyerekek teljesítettek jobban. Továbbá mindkét csoport (mezítlábas és cipőt viselő) gyerekek is akkor teljesítettek jobban, amikor cipő volt rajtuk. A sprint teszt körülményei azonban nagyban befolyásolhatták az eredményeket. Az afrikai csoport a szabadban futott, változó időjárási körülmények között, míg a német gyerekek tornateremben. Az előbbiek mindennapi cipőt viseltek, míg a németek sportcipőben futottak.

Ezen eredmények azt mutatják, hogy a mindennapos lábbeli viselet növeli a sprint teljesítményt, azonban további, jobban kontrollált vizsgálatok szükségesek, hogy biztosra vehessük őket.

Az persze nem reális, hogy a jövőben mezítláb rohangáló gyerekeket lássunk az óvodák és iskolák udvarán, viszont fontos, hogy a szülők tudjanak az ilyen eredményekről is és tájékozódjanak a témában. 

Másik kutatócsoport5 egy speciális cipő gyerekek (7-12 évesek) járására és testtartására gyakorolt hatását vizsgálta, amely kialakítása a lehető legjobban próbálta utánozni a mezítlábas viseletet. Az előtte, utána adatok már 8 hét “mezítlábas cipő” viselése után is javulást mutattak ezeken a területeken.

Járni tanuló gyerekeket és ovisokat is vizsgáltak6. Eredményeik szerint a mezítláb vs. cipőben járás között számottevő eltérések vannak például a testtartásra nézve, bizonyos cipőfajták fölöslegesen terhelik a járáshoz szükséges izomzatot, csontokat, és összeszorítják a lábat. 

A kutatók ajánlása szerint a kisgyerekeknek olyan cipőt kellene hordaniuk, ami jól megtámasztja a sarkat, de nem korlátozza a boka környékét és a lábközépcsonti ízületeket.

Az Amerikai Gyermekorvosok Szövetsége (AAP, American Academy of Pediatrics) szerint7 sem szükséges túlságosan merev cipőt választanunk a járni tanuló babánknak. A szupinált és más, nagyon merev cipők akkor válnak szükségessé, ha a baba lába nem megfelelően fejlődik és korrigálásra szorul. Ez szöges ellentétben van azzal, amit a legtöbb anyuka tud a babacipőkről. A legtöbb babának egészséges a lába és a merev cipőkkel fölöslegesen megnehezítjük a járni tanulásuk folyamatát. 

Az APP ajánlása szerint a legjobb olyan babacipőt választani, ami vékony anyagból van, nem szorítja a lábat, különösen a lábujjak területét. 

A puha textil vagy bőrcipők, mokaszinek, amennyiben nem csúszós anyagból készül a talpuk, tökéletes választás lehetnek az éppen járni tanuló babáknak és tipegőknek egyaránt.

A totyogóknak és az idősebb gyerekeknek is olyan lábbelire van szükségük, amelyek a lehető legszabadabban hagyják a lábat és a kialakításuk lehetővé teszi, hogy a láb felvegye a természetes formáját. Lehetőleg olyan cipőt vásároljunk nekik, ami legközelebb áll a mezítlábas viselethez és otthon minél többet legyenek mezítláb.

A mezítlábas viselet járni tanuló babáknál különösen fontos, hiszen így nem csúszkálnak, nem buknak meg a cipőjükben és természetesebben fejlődhet az egyensúlyérzetük, testtartásuk, járásuk.

Útravaló

Több kutatás is kimutatta, hogy a gyerekek járását, testtartását, egyensúlyérzetét és sportoláshoz szükséges motoros készségeit befolyásolja a cipőviselet, legtöbbször negatív irányba. 

A mezítlábas viselethez legközelebb álló cipők hasznosak lehetnek, sőt ajánlottak, hiszen a nyugati társadalmakban nehezen elképzelhető a lábbeli nélküli élet. 

Olyan cipőt válasszunk a tipegőknek és idősebb gyerekeknek, tinédzsereknek, amelyek nem fixálják túlságosan a bokát.

Otthon engedjük őket teljesen mezítláb játszani vagy hidegebb hónapokban zokniban/vékony mamuszban.

Néhány fontos információ röviden:

Mikortól adjunk cipőt a baba lábára? A cipő egyáltalán nem szükséges, amíg a baba nem tud stabilan járni. Fölöslegesen korlátozza a mozgását és lábának fejlődését. Természetesen adjunk rá cipőt télen vagy, ha a játszótéren felsértheti valami a lábacskáját.

Milyen cipőt adjunk járni tanuló babának? Vékony, nem csúszós anyagból készült cipőt, mokaszint, mamuszt. Ne adjuk rá, ha nem muszáj, hogy minél többet lehessen mezítláb.

Járó babának, totyogónak, ovisnak milyen cipőt válasszunk? A mezítlábas viselethez legközelebb álló kialakítást keressük, az a legjobb a baba lábának, ha természetesen alakulhat és fejlődhet. Ugyanez érvényes idősebb gyerekek, tinédzserek cipőjére is.


 

Hivatkozás:

  1. Malina, R. M. (2014). Top 10 research questions related to growth and maturation of relevance to physical activity, performance, and fitness. Research Quarterly for Exercise and Sport, 85(2), 157-173.
  2. Hertel, J., Gay, M. R., & Denegar, C. R. (2002). Differences in postural control during single-leg stance among healthy individuals with different foot types. Journal of athletic training, 37(2), 129.
  3. Hollander, K., Heidt, C., Van der Zwaard, B. C., Braumann, K. M., & Zech, A. (2017). Long-term effects of habitual barefoot running and walking: a systematic review. Medicine & Science in Sports & Exercise, 49(4), 752-762.
  4. Zech, A., Venter, R., De Villiers, J. E., Sehner, S., Wegscheider, K., & Hollander, K. (2018). Motor skills of children and adolescents are influenced by growing up barefoot or shod. Frontiers in pediatrics, 6, 115.
  5. Thompson, A., Zipfel, B., McKibbin, B., & Jackson, D. R. (2009). “Barefoot Technology” in school shoes: Gait pattern and functional improvement over an 8-week period.
  6. Kristen, K. H., Kastner, J., Holzreiter, S., Wagner, P., & Engel, A. (1998). Functional evaluation of shoes for children based on gait analysis of children in the learning to walk stage. Zeitschrift fur Orthopadie und ihre Grenzgebiete, 136(5), 457-462.
  7. McInerny, T. K., Adam, H. M., Campbell, D. E., Foy, J. M., & Kamat, D. M. (2016). AAP textbook of pediatric care. American Academy of Pediatrics.

2 hozzászólás

  1. Eszter

    2022-07-13 at 16:02

    Elég elhamarkodott következtetésnek tűnik az afrikai gyerekek jobb mozgáskoordinációját pont a mezítlábazállal magyarázni. Feltételezem, ez a csoport eleve sokkal többet mozog (gyalogol pl) mint a német városi gyerekek. Ergo sokkal “gyakorlottabb” is.

    1. User Avatar

      Csenge Török

      2022-07-13 at 16:17

      A kutatók szerint feltehetőleg más izomcsoportok erősödnek meg a fejlődés során a mezítlábas és a cipőt viselő gyerekeknél. Az eredeti cikkben leírják, hogy előzetesen mérték a gyerekek BMI-jét, általános fizikai aktivitását is és az extrém kirívó eseteket nem vették be az elemzésbe és ahogy írom is, ez az egy kutatás még valóban nem elegendő, további kutatásokra van szükség, hogy teljesen megbizonyosodjunk az eredményekről.

Oszd meg saját véleményed