Ahhoz, hogy a gyerekünk megállja helyét és jól is érezze magát az életben, szüksége van egy olyan tudásra, amit az érzelmek felismeréséről, tudatosításáról és feldolgozásáról, azokkal való megküzdésről tanul, első sorban a szüleitől. Ezeket az ismereteket a mindennapi helyzetek és az érzelmileg túlfűtött szituációk gazdagítják. Az érzelmi intelligencia (EQ) fontos továbbá a konfliktuskezelésben, szükség van rá ahhoz, hogy egy csoport, osztály vagy később munkahely értékes tagjai legyünk. Az érzelmileg stabil gyerek, aki megtanulta értelmezni az érzéseit és megtanult megküzdeni a negatív érzelmekkel, ezektől a terhektől mentesen tud tanulni és frissen bele tudja vetni magát a világ megismerésébe. Szülőként rengeteget tehetünk annak érdekében, hogy a gyerkőcök első éveiben sokat és jól tanuljanak az érzelmekről. A cikkben kitérek arra, hogyan függ össze a nevelési stílusunk a gyerekünk EQ-jával. Fejleszthető-e az érzelmi intelligencia? Hogyan tudjuk segíteni a gyermeket, hogy megküzdjön a negatív érzéseivel?

Az érzelmi intelligencia (EQ)

Az érzelmi intelligenciát a következőképp definiálták: arra való képesség, hogy odafigyeljünk, megértsük és szabályozzuk érzelmeinket annak érdekében, hogy szabályozni és irányítani tudjuk gondolatainkat és viselkedésünket¹.

Ma már tudjuk az EQ-ról, hogy legalább olyan fontos, mint az IQ és az érzelmek is megismerhetők, kezelhetők. Ha jól ismerjük a saját érzelmeinket és reakcióinkat, akkor hatékonyabban tudunk működni. Egyre bejáródottabb és szinte reflex szerű megoldásokat tudunk elővenni stresszes helyzetekben, egyre ügyesebben megküzdünk a félelmeinkkel és ez mind hozzájárul ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, segíteni tudjunk másoknak (gyerekeinknek, barátoknak, munkatársaknak) és fejlődni tudjunk. 

Az EQ kutatása rávilágított arra, hogy a magas érzelmi intelligencia összefügg néhány pozitív fejlődési kimenetellel, például a szubjektív jólléttel², adaptív megküzdési technikákkal³, vagyis hogy nehéz és stresszes helyzetekben jól alkalmazkodunk, a tanulmányi előmenetellel⁴ és a testi és mentális egészséggel is⁵.

Kutatásokból az is kiderült, hogy az EQ nagy részben tanult és fejleszthető is⁶. Nem meglepő tehát, hogy a szülőket érdekli, hogyan segíthetnek a gyereküknek minél ügyesebben felismerni és feldolgozni az érzelmeiket. 

EQ és nevelés

A gyerekek EQ-ját három tényező mentén szokták mérni: 

• Érzelmi tudás – érzelmek felismerése, érzelmileg fűtött viselkedés címkézése
• Érzelmi megértés – saját és mások érzelmeinek azonosítása és tudatosítása
• Érzelmi szabályozás – negatív, stresszes és frusztráló érzések vagy akár nagyon pozitív érzések szabályozásának képessége

Kutatások azt vizsgálták, hogy a szülői nevelési stílusok befolyásolják-e ezen tényezőket. 

A szülői nevelési stílusok EQ-ra való hatása 

1. Fegyelmezés és büntetések alkalmazása:

Az ilyen fajta nevelés negatív irányban függött össze az érzelmi megértéssel és érzelmi szabályozással is. Ez azt jelenti, hogy azok a gyerekek, akiket gyakran büntetéssel próbáltak fegyelmezni, rosszabbul ismerték fel a saját érzelmeiket és kevésbé ügyesen szabályozták azokat⁷. Nem tudták olyan jól „elfogadható mederbe” csatornázni az erős negatív érzelmeiket.

Továbbá, azokban az esetekben, amikor a szülő lekicsinyíti és elutasítja, esetlegesen bünteti is a gyerek negatív érzéseit, a gyerek érzelmek felismerésével kapcsolatos készségei szintén romlanak⁸.

2. Figyelmes, válaszkész nevelési stílus:

Nem meglepő módon az, hogy a szülő figyel és reagál a gyerek jelzéseire, pozitív összefüggésben áll a gyerekek érzelmi tudásával⁹. 

Például az a gyerek ügyesebben felismeri az érzelmeket, akinek a diszkomfort érzeteire a szülő odafigyeléssel és megfelelően reagál, tehát ténylegesen arra válaszol, amit a gyerek közölni próbál. 

A minőségi odafigyelés többet jelent a mennyiséginél. 

Amikor a gyermek mellett vagyunk, próbáljuk kitalálni a hangadások valódi okát. Hacsak lehet, ne találgassunk és ne rakjunk minden apró nyösszenéskor cumit a baba szájába. Tapasztalatból tudom, hogy ez sokszor nehéz, főleg, amikor egész nap sír a baba vagy egész nap a nyomunkban van a totyogó és úgy tűnik semmi sem jó neki. 

Azonban megéri igyekezni és kitalálni mi lehet az igazi gond. Talán kényelmetlen neki a póz (ha még nem túl mobilis babáról van szó), éhes vagy szomjas, túl sok neki az inger, nagy a zaj, stb. 

A gyerekek borzasztó hálásak lesznek érte, hogy az őket gondozó felnőtt ténylegesen érdeklődik irántuk és képes a valódi problémájukra figyelni és megoldani azt. Ezekkel a lépésekkel kiegyensúlyozott babákat nevelhetünk, ami egyben kiegyensúlyozott családokat jelent.

Nem feltétlenül szükséges egész nap a gyerek közvetlen közelében lenni, érdemes kis teret hagyni már a legkisebbeknek is, viszont a hangadásokra és a frusztráció jeleire valamilyen módon reagáljunk, akkor is, ha nem tudunk azonnal közel menni (hamarosan példában is kifejtem mit értek ez alatt). 

Amikor egy kis időre egyedül hagyjuk a gyermeket (természetesen a háttérből szemmel tartva), akkor lehetőséget kap arra, hogy megélje az érzelmeit és egyedül küzdjön meg velük. Nem probléma, sőt természetes, ha először ez nem megy. 

Érzelmi ko-reguláció vagy coaching

Azt találták, hogy a figyelmes, válaszkész szülő, amikor ún. ko-regulációval segít, válaszolni tud és ezáltal tanítja a gyermekét, a gyerek érzelmi szabályozásra való képessége látványosan javul¹⁰.

Ilyenkor tehát a szülő elfogadja a gyermek érzelmeinek színes skáláját és segít neki megismerni, megérteni az érzéseit, annak érdekében, hogy a gyerek a gondolatait és viselkedését szabályozni tudja, és pozitív mederbe tudja terelni. 

A következőkben megpróbálom példákkal is alátámasztani, hogyan viselkedik egy figyelmes és válaszkész szülő. Ezzel azonban nem rónék plusz terhet senkire. Természetes és emberi dolog, hogy nem tudunk mindig a leírt ideális példák szerint nevelni és még sok gyakorlás után is lesznek olyan interkacióink a gyerekkel, amikor nem tudunk megfelelően válaszolni és ko-regulálni. Sajnos senki sem tökéletes, de most is, mint mindig, azt mondom, megéri igyekezni 🙂 

Dolgozzuk fel „együtt” a gyerek érzelmeit

Mivel a gyerekek önszabályozása nagyjából 5-6 éves korra válik megbízhatóvá, az ettől fiatalabb gyerekektől badarság lenne elvárni, hogy egyedül is jól megküzdjenek és ügyesen mederbe tereljék az erős pozitív vagy negatív érzelmeiket. Azt sem tartom azonban jó útnak, ha rájuk hagyjuk és azt reméljük, hogy 5 éves korukra maguktól elsajátítják ezeket a készségeket. 

Ezek a szülői gyakorlatok segíthetnek leginkább az EQ és önszabályozás fejlesztésében:

Mutassunk példát, figyeljünk a gyerekre, fogadjuk el az érzéseit, hagyjuk, hogy megélje azokat, majd próbáljuk megbeszélni mit és miért érzett.

Mutassunk példát:

Egy nehéz napon, amikor százfelé áll a fejünk, idegesek vagyunk, késésben vagyunk, álljunk meg egy pillanatra és vegyünk egy mély levegőt, mondjuk ki hangosan mit érzünk, milyen érzések kavarognak bennünk.

A gyerekek kortól függetlenül rengeteget tanulnak egy ilyen szituációban. És nem elhanyagolható az sem, hogy ezekhez hasonló praktikák gyakorlásával mi is napról napra tudatosabbak leszünk a saját érzelmeinket illetően. 

Figyeljünk a gyerekre:

A figyelem, amint már említettem minőségi kell, hogy legyen. Kapcsolódjunk a gyerekkel, gondolkodjunk el, mi húzódhat meg az erős érzelmek hátterében. Mi a nehéz, kellemetlen érzések vagy harsány viselkedés valódi kiváltója. 

Fogadjuk el az érzéseit és hagyjuk, hogy megélje őket:

Az elfogadás azt jelenti, hogy nem próbáljuk meg elhessegetni az erős érzelmeket, akár pozitív, akár negatívakról van szó. Elfogadjuk, hogy az adott szituáció erős érzelmeket generált és hagyjuk, hogy a gyerek megélje azokat. 

Ez alatt nem azt értem, hogy passzívak vagyunk és hagyjuk, hogy minden elsimuljon. Végig odafigyelünk, kapcsolódunk, mellete vagyunk. A hangtónusunkkal, testbeszéddel és akár gyengéd szavakkal is tudtára adhatjuk, hogy itt vagyunk támasznak, ha szüksége lenne ránk, megölelhet. De fontos, hogy sem szavakkal, sem hangtónussal, nem akarjuk „elhallgattatni” vagy megoldani helyette. 

Ez nehéz, sok gyakorlást és tudatosítást igényel, hiszen a legtöbben javarészt nem ilyen tapasztalatokat szereztünk gyerekkorunkban.

A másik nehezítő tényező pedig, hogy természetes módon rosszul érezzük magunkat, amikor mást „szenvedni” látunk. A szenvedés szót azért raktam idézőjelbe, mert fontos tudnunk, hogy a nehéz érzelmek megélése és megismerése, még akkor is, ha sokszor tényleg szenvedésnek tűnik, szükséges a kiegyensúlyozott felnőtté váláshoz.

Amikor a gyerek (vagy felnőtt társunk) rosszul érzi magát, szomorú, dühös, akkor első sorban nem arra van szüksége, hogy azonnal megoldjuk a problémáját, hanem arra, hogy valaki mellette legyen és lássa, hogy ő mit él át és támogassa őt.

A negatív érzelmek nem rosszak. Természetesek!

Elkerülhetetlen, hogy az életben találkozzunk ilyen érzésekkel, ezért sokkal több jót teszünk azáltal, hogy megtanítjuk a gyerekeinket megélni és feldolgozni a nehéz érzelmeket, mintsem megpróbáljuk elhessegetni vagy megoldani helyettük. 

A gyerekeknek fontos, hogy kiadják magukból az erős érzelmeket. Ezzel megszabadulnak a bennük felgyülemlett frusztrációtól. Ugye milyen tisztító hatású egy stresszes időszak utáni sírás, amivel kiadhatjuk az addig halmozódott feszültséget? A gyerekeknek is „gyógyító hatású”, ha megélhetik az erős érzelmeket.

A fentiek nem zárják ki azt, hogy az érzelmi viharok után megküzdési stratégiákat javasoljunk a gyereknek és megtanítsuk, hogyan csatornázza az érzéseit. Sőt, a kettő tökéletesen kiegészíti egymást, mivel az érzelmek átélésével a gyerek mélyen megismeri azokat, majd később ügyesebben és egyre tudatosabban sikerül neki szabályoznia magát.

Ahhoz, hogy egyre jobban beazonosítsák mikor mit éreznek, szükségük van arra, hogy megbeszéljük és, ha már egészen biztosak vagyunk abban, hogy mit érezhetett a gyerek, akkor felcímkézzük és nevükön nevezzük az érzelmeket. Ez a jövőben abban is segíteni fog, hogy a gyerek felismerje a saját érzelmeit és elmondja hogyan érez („Aha, ugyanazt érzem mint tegnap…ez azt jelenti, hogy most is szomorú/dühös/feszült vagyok”).

Miután beazonosítottuk az érzelmet, segíthetünk olyan viselkedés irányába csatornázni, amely első sorban biztonságos, másodlagosan pedig a szülők lelki békéjét is támogatja 🙂

Útravaló

Az érzelmi intelligencia már baba kortól fejleszthető és mivel a gyerekek ilyenkor még a legtöbb időt a szülővel töltik, a mindennapi tevékenységek és történések során rengeteg lehetőség adódik az érzelmek megismerésére és arra, hogy a szülő segítse a gyermeket az érzelmek megélésében, felismerésében és feldolgozásában. 

„Az emberek sok sok éven keresztül mondogatták egymásnak, hogy „Ne sírj!”, de amit ez valójában jelentett az az, hogy „Én túlságosan kényelmetlenül érzem magam, amikor kimutatod az érzéseidet. Ne sírj!” Szeretném, ha inkább azt mondanák „Sírj csak nyugodtan. Én itt vagyok veled” /Mr. Fred Rogers/

Hivatkozás:

1. Salovey, P., & Mayer, J. D. (1990). Emotional intelligence. Imagination, cognition and personality, 9(3), 185-211.
2.  Gallagher, E. N., & Vella-Brodrick, D. A. (2008). Social support and emotional intelligence as predictors of subjective well-being. Personality and individual differences, 44(7), 1551-1561.
3.  Mavroveli, S., Petrides, K. V., Rieffe, C., & Bakker, F. (2007). Trait emotional intelligence, psychological well‐being and peer‐rated social competence in adolescence. British journal of developmental psychology, 25(2), 263-275.
4.  Schutte, N. S., Malouff, J. M., Hall, L. E., Haggerty, D. J., Cooper, J. T., Golden, C. J., & Dornheim, L. (1998). Development and validation of a measure of emotional intelligence. Personality and individual differences, 25(2), 167-177.
5.  Tsaousis, I., & Nikolaou, I. (2005). Exploring the relationship of emotional intelligence with physical and psychological health functioning. Stress and Health: Journal of the International Society for the Investigation of Stress, 21(2), 77-86.
6. Goleman, D. (2006). Emotional intelligence. Bantam.
7. Perlman, S. B., Camras, L. A., & Pelphrey, K. A. (2008). Physiology and functioning: Parents’ vagal tone, emotion socialization, and children’s emotion knowledge. Journal of Experimental Child Psychology, 100(4), 308-315.
8. Bennett, D. S., Bendersky, M., & Lewis, M. (2005). Antecedents of emotion knowledge: Predictors of individual differences in young children. Cognition & emotion, 19(3), 375-396.
9. Morris, A. S., Silk, J. S., Steinberg, L., Myers, S. S., & Robinson, L. R. (2007). The role of the family context in the development of emotion regulation. Social development, 16(2), 361-388.
10.  Gottman, J. M., Katz, L. F., & Hooven, C. (2013). Meta-emotion: How families communicate emotionally. Routledge.