A gyerekek keserves sírását nehéz szívvel hallgatjuk, néha felzaklat minket, néha feldühít és a legtöbbször aktivizál, hogy minél előbb megszüntessük és felvidítsuk őket vagy legalábbis eltereljük a figyelmüket. De mi van, ha azt mondom: a sírás egészséges és szükséges az érzelmi és mentális egyensúly fenntartásához, helyreállításához? 

A sírás természetes reakció a dühtől kezdve, a szomorúságon, csalódottságon át egészen az örömig. Már az ókori görögök és rómaiak is úgy gondolták, hogy a könnyek tisztítólag hatnak. 

A mai tudomány állása szerint a sírás valóban hasonló szerepet tölt be, segít kiengedni a stresszt, feszültséget, jótékony szerepet tölt be mindenféle erős érzelem átélésekor, sőt még fizikai fájdalom esetén is hasznos lehet^1,2.

Sírás közben ugyanis oxitocin és endogén opioid peptidek, vagyis endorfinok szabadulnak fel. Ezek a boldogsághormonok csökkentik mind a fizikai, mind pedig az érzelmi fájdalmat.

Ideje lenne tehát elfelejteni azokat a mondatokat és gondolatokat, melyek szerint a sírás lányos dolog, a fiúk nem sírhatnak. Sőt, továbbmenve, érdemes lenne az egész sírásra vonatkozó stigmatizálást magunk mögött hagyni! Kisfiúkat és kislányokat is gyakran arra bíztatunk, hogy hagyják abba a sírást minél előbb, “Nem kell sírni, semmiség!”

Azt mondom, sírjon csak a gyerek, amikor úgy érzi sírnia kell. Ahogyan azt is csakis ő érzi, hogy mikor éhes és mikor van tele, azt is csakis ő tudja, hogy mikor van szüksége egy kis feszültségleengedésre a sírás által.

A sírás ösztönös

A gyerekek nagyon természetesen használják a sírást, mint gyógyító folyamatot. Részben azért, mert a korai hetekben, hónapokban szinte ez az egyedüli kommunikációs eszközük, másrészt azért, mert az önszabályozásuk sokáig még éretlen. Erős érzelmek átélésekor képtelenek legátolni az automatikusan rájuk törő sírást.

Újszülöttkortól óvodáskorig teljesen természetes, hogy a nap végén a gyerekek kiengedik magukból a felgyülemlett feszültséget, érzelmeket. A piciknek szükségük van sírásra és sírás során felszabaduló boldogsághormonokra ahhoz, hogy megnyugodjanak és át tudják adni a testüket az alvás nyugalmának.

Ezt a korai években még magától értetődő reakciót érdemes lenne erősítenünk bennük, ahelyett, hogy arra tanítjuk őket, hogy nem szabad sírni vagy nem szabad rosszul érezni magukat. 

Gondoljunk csak bele, azzal, hogy megmondjuk egy gyereknek, hogy hogyan szabad éreznie vagy hogyan kellene éreznie, azzal egyúttal azt mondjuk neki, hogy ne bízzon a testében. Azt üzenjük, hogy ne vegye figyelembe a testi jelzéseit. 

Ez ahhoz vezet, hogy egy idő után megtanulja elnyomni a negatív érzéseit, megtanulja azt, hogy nem kérhet segítséget a felnőttektől, amikor rosszul érzi magát és megtanulja azt is, hogy ne bízzon a saját testi jeleiben, ne hallgasson a testére, ami hosszútávon önbizalomhiányhoz vezet.

A hisztik és sírás

A kisgyerekek életében az erős érzelmi kitörések mindennapos dolognak számítanak. Ha kicsit a dolog mélyére nézünk és megvizsgáljuk mi történik ilyenkor a szervezetben, akkor nagy eséllyel empatikusabbak tudunk lenni és sikerülhet megértőbben, együttérzően mellettük lenni.

Képzeljük el, hogy a háromévesünk egész nap oviban volt, ahol rengeteg inger érte, hangzavar, rengeteg gyerek, rengeteg játék. Sok-sok szabály volt, amire egész nap figyelnie kellett és a délutáni alvás is kevésbé pihentető a saját kuckós ágyához képest. Ehhez hozzáadódik az is, hogy tőlünk távol volt, vigyáztak rá ugyan, segítettek neki a felnőttek, de számára ez teljesen más és érzelmileg megterhelő távol lenni azoktól, akikkel a legszorosabb a kapcsolat. Tegyük fel, hogy ovi után még beugrottunk egy gyors bevásárlásra és utána, mivel ő kérte, megálltunk egy fél órára a játszótéren is, ahol szintén rengeteg inger érte.

Hazaérkezve, szinte azonnal, ahogy átlépjük a küszöböt, elindulnak a nehézségek. A gyereknek semmi sem jó, az sem ha egyedül veszi le a cipőjét, de az sem, ha segítünk. Látszólag apróságokon is teljesen felkapja a vizet, irreális kérései vannak, amit ha akarnánk, sem tudnánk teljesíteni és amikor falba ütközik, a szülő egy határozott nemet mond neki valamire, akkor elindul a lavina. Először csapkod, dobálja a tárgyakat, majd kicsit lecsillapodik, de még hosszú percekig sír és kiáltozik.

Ilyenkor megszabadul a nap terhétől, a sok feszültségtől, rengeteg érzelemtől, ami a nap során rátört, amikor nem voltunk vele. Nagyon valószínű, hogy éhes és fáradt is, ami tovább erősíti a sírást. Pusztán azért sír, mert sok volt neki a nap. 

Ez nem jelenti azt, hogy ovi nélkül jobb lenne az élete, nem jelenti feltétlenül azt sem, hogy rossz dolgok történnek vele ott. Ez csupán egy természetes reakció része.

Mit tehetünk szülőként, amikor ömlenek a könnyek?

Ne gondoljunk túl sokat az érzelem mögé, fogadjuk el, hogy szüksége van egy kis “tisztulásra”, az otthon biztonságában szeretné kicsit rendezni az érzelmeit és szeretné kiengedni a stresszt. 

Persze reflektálhatunk a történésekre, beszélhetünk arról, hogy ez valóban egy fárasztó nap volt. Ezen a ponton legtöbbször csak ennyire van szükségük, hogy ne utasítsuk el őket azért, mert rossz napjuk van vagy szükségük van egy kis feszültségleengedésre.

Beszélhetünk hozzá ilyenkor, ha a szituáció engedi, de ha nem igényli éppen a közvetlen közelségünket, akkor nem szükséges félretenni mindent. Jusson eszünkbe, hogy a sírás az élet része, nagyon is egészséges, nem pedig rossz dolog, amitől félni kell. Ha sír a gyerek és nem kéri a nyugtatást, akkor közben nyugodtan engedjük meg neki a fürdővizet vagy fejezzük be vacsorát, ezzel is azt üzenjük neki, hogy amit érez természetes, rendben van és sírni igenis szabad.

Hivatkozás:

1. Gračanin, A., Bylsma, L. M., & Vingerhoets, A. J. (2014). Is crying a self-soothing behavior?. Frontiers in psychology, 5, 502.
2. Vingerhoets, A. J., & Bylsma, L. M. (2016). The riddle of human emotional crying: A challenge for emotion researchers. Emotion Review, 8(3), 207-217.