Fejlődés, Nevelés

Igenközpontú nevelés: bátorság, kíváncsiság és rugalmas ellenállási képesség fejlesztése

Olvasási idő: 5 perc

Ez nem azt jelenti, hogy mindenre igent mondunk a gyereknek és hagyjuk, hogy mindent a saját kedve szerint csináljon. Arról van szó, hogy a pozitív és negatív nevelési módszerek alapvetően más idegrendszeri és testi reakciókat indítanak be a gyerekek szervezetében. Míg az igenközpontú lehetővé teszi, hogy az agy nyitott, befogadó legyen, úgy a nemközpontú egyfajta önvédelmi módra kapcsolja a testet, emiatt a gyerek óvakodó, bizalmatlan és zárt lesz. Szakértők szerint a gyerekeknek szerető, pozitív nevelésre van szükségük ahhoz, hogy a nehézségeket és új tapasztalatokat megtanulják kihívásoknak látni, képesek legyenek tanulni belőlük és ne bénító akadályoknak érzékeljék őket.

A következőkben Dr. Daniel Siegel, gyermekpszichiáter és Dr. Tina Payne Bryson, fejlődési és nevelési tanácsadó, Igenközpontú nevelés című könyvéből fogok meríteni és egy apró részletét megpróbálom röviden összefoglalni1. A gyermekek korától függetlenül minden szülőnek ajánlom a könyvet, nagyon hasznos olvasmány.

Mi az igenközpontú nevelés?

„Az igenközpontúság nem azt jelenti, hogy állandóan igent mondunk a gyermekünknek. Nem jelenti azt, hogy engedékenyek vagyunk, beadjuk a derekunkat, óvjuk őt a csalódásoktól vagy kimentjük a nehéz helyzetekből. Nem is arról szól, hogy engedelmes gyermeket faragunk belőle, aki robotként követi szülei utasításait anélkül, hogy önállóan gondolkodna. Inkább az a lényeg, hogy ki ő és kivé formálódik, valamint hogy a csalódásokon és kudarcokon túllépve kapcsolódással teli és értelmes életet választhat.”1

Önvédelmi mód és egyensúly

Legutóbbi cikkemben, ahol a hisztik természetéről írtam, már röviden volt szó az egyensúlyi állapotról, amikor az érzelmek és viselkedés megfelelően szabályozott és a kibillenésről, amikor önvédelmi módba kapcsolnak a gyerekek és beindulnak a hisztik.

Szülőként fontos, hogy ismerjük, mi zajlik a gyermekünk testében és agyában, amikor leveti magát a földre és kiáltozni kezd vagy visszahúzódik és nem mer belépni a bölcsis csoportba. Csakis így tudunk adekvát szülői választ adni, ami nem csorbítja az önbizalmát és hatékonyan csillapítja a kedélyeket a legnagyobb hisztik közepette is.

Kicsit ugorjunk vissza a biológia órákon tanultakra. Emlékszünk még a szimpatikus idegrendszerre, ami „felpörget minket”, felgyorsítja a szívverést, növeli az izomtónust, lehetővé teszi, hogy mozogjunk, aktívak legyünk (ha esetleg vészhelyzetben el kell futni)? És a paraszimpatikus idegrendszerre? Ez az, ami csökkenti az idegrendszeri aktivációs szintet, lassítja a légzést, stb.

A normál testi működés velejárója, hogy ezek kölcsönhatásban működnek egymással a nap minden percében. Ha dugóban ülünk és idegesek leszünk, akkor aktívabb a szimpatikus idegrendszer. Ha elpilledünk a TV előtt, akkor pedig a paraszimpatikus idegrendszer aktívabb.

Stephen Porges kutató elméletei azzal foglalkoznak, hogy ezek a rendszerek miként hatnak a társas bevonódási rendszereinkre, kötődésre, érzelmekre, kommunikációra és önszabályozásunkra.

Három érzelmi zónát kell elképzelnünk:

Piros zóna:

akkor kerül ide a gyermek, amikor elveszíti az önkontrollt (fáradt, éhes, fél, stb). Tipikus piros zónás viselkedés a harapás, kiabálás, agresszió, sírás, nem helyénvaló nevetés. Ebben a zónában a szimpatikus idegrendszer átveszi a vezetést, a gyerek akarata ellenére valamitől kibillen az egyensúlyi állapotából.

Zöld zóna:

a gyermek teste, érzelmei és viselkedése megfelelően szabályozott. A szimpatikus és a paraszimpatikus rendszer összhangban működik.

Kék zóna:

a gyermek zaklatott, elveszítette a kontrollt, kibillent az egyensúlyi állapotból, azonban nem a tipikus megküzdési-menekülési (fight or flight) reakció aktiválódik, hanem lefagy a gyerek és bezárkózik. Testi jelei a lassabb légzés, alacsony vérnyomás, ernyedt izmok, szemkontaktus hiánya. Legtöbbször nagyobb traumák, erős félelem hatására kerülnek ebbe a zónába.
Viszonylag ritka állapot, azonban ha ilyen többször előfordul a gyermekünnkel, keressük fel a gyermekorvosunkat és konzultáljunk szakemberrel, pszichológussal.

Felnőttek és gyermekek viselkedését egyaránt jól magyarázza az elmélet, azonban mint tudjuk, a fiatal gyermekek fejletlen homloklebenye és fejletlen kontroll funkcióik és önszabályozásuk miatt nagyobb az esély arra, hogy felborul az egyensúlyi állapot és bekerülnek a piros zónába.

Szülőként az egyik legfontosabb feladatunk, hogy felismerjük ezeket a helyzeteket és segítsünk a gyerekeknek minél előbb visszakerülni a zöld, egyensúlyi zónába.

A szülői attitűdünk, hozzáállásunk nem csak az adott vészhelyzetben segíti a jó irányba a gyereket. A nevelési stílusunk átitatja a gyermek egész személyiségét.

Azokból a szituációkból fog táplálkozni a távollétünkben is, amelyeket a különféle nevelési helyzetekben ( = mindennapok során) tanítottunk nekik. Ez magában foglalja a hangnemet, mennyire agresszívan reagálunk, amikor idegesek vagyunk, mennyire vagyunk türelmesek vele, mennyi bizalmat érez, stb.

önbizalom fejlesztése

Igenközpontú és nemközpontú szülői válaszok

Az igenközpontú szülői válaszok segítenek a gyermeknek kiegyensúlyozottá válni. Azzal, hogy mi higgadtan reagálunk és jó példát mutatunk, megtanulja megőrizni az önuralmát és higgadtabban kezeli majd a nehéz helyzeteket.

Igenközpontú válaszokkal segítünk nekik visszatalálni a zöld zónába, az egyensúlyi állapotba. Olyan stratégiákat tanul meg, amellyel egyre ügyesebben itt tudja majd tartani magát illetve a pozitív szülői hozzáállással mi is az ittlétét segítjük.

Példák az igenközpontúságra:

  1. A gyermek fél bemenni az ovis csoportba.
    Igenközpontú válasz: szeretnéd, hogy bekísérjelek vagy kicsit szeretnél még itt állni és nézni a többieket?
    Nemközpontú válasz: menj csak be, ne legyél ilyen félős. Nézd milyen sok jó játék van!
  2. A gyermek elesik és kicsit megüti magát, de nagyon hevesen reagál.
    Igenközpontú válasz: Látom megütötted magad, biztos kellemetlen volt. Remélem hamar elmúlik.
    Nemközpontú válasz: Katona dolog, nem is volt ez olyan fájdalmas.
  3. A gyermek nekidobja a játékát a TV-nek.
    Igenközpontú válasz: A szobában nem szabad dobálózni. Látom eléggé felpörögtél, úgyhogy most bemegyek veled a szobádba, hogy mindketten lenyugodjunk kicsit (majd, ha lenyugodott a gyerek megbeszéli vele a történteket).
    Nemközpontú válasz: Indulj a szobádba és addig nem jössz ki, amíg le nem nyugodtál!
  4. A gyermek fél egyedül elaludni.
    Igenközontú válasz: Semmi baj, itt maradok amíg elalszol.
    Nemközpontú válasz: Nagylány vagy már, nincs itt mitől félni. Szörnyek nem léteznek, te is tudod.

A nemközpontú válaszok negatívan hatnak a gyermek önbizalmára. Lekicsínylést, eltávolodást és agresszív példákat mutatunk ezzel.

A gyermek ahelyett, hogy teljes gőzzel tanulni tudna, valamilyen szinten beszűkül a tudata és védekező zónába kerül. Elveszettnek és meg nem értettnek érezheti magát, érzelmileg eltávolodik a szülőtől.

Dackorszakban és azokban az időszakokban, amikor a gyermekek a saját identitásukat keresik, autonómiájukat gyakorolják (például ilyen a tinédzser kor is), az ilyen fajta szülői válaszok kifejezetten negatívan hatnak.

Az egyensúly elősegítése?

Szülőként sokat tehetünk annak érdekében, hogy a gyermekünk a lehető legkiegyensúlyozottabb legyen és a lehető legkisebb esélye legyen kibillenni a zöld zónából.

A rengeteg gyermekprogram, iskolai kötelező és választható tevékenység azonban eléggé megnehezíti a helyzetet. A leterhelt gyermekek kibillenési esélye sajnos nagyon magas.

Minden esetben mérlegeljünk, hogy a gyermekünknek biztosítsuk a következőket:

1. Elegendő alvás

Az alváshiány kortól függetlenül kihat a tanulási képességeinkre, koncentrációra, türelemre, rugalmasságra, de még az elfogyasztott ételek megfelelő emésztésére is. Nézzük tehát, mennyit kell(ene) aludniuk a gyerekeknek!

Ajánlott alvásidő korosztályok alapján:

4-12 hónapos kor : 12-16 óra
1-2 éves kor: 11-14 óra
3-5 éves kor: 10-13 óra
6-12 éves kor: 9-12 óra
13-18 éves kor: 8-10 óra

Arra vonatkozóan, hogy hány óra alvás javasolt a gyerekeknek, ezek az ajánlások csak irányt adnak. Minden gyermek más-más igényekkel rendelkezik. Azonban, ha azt látjuk, hogy a gyermekünk leterhelt, fáradt, akkor mindenképp dolgozzunk az alvásidőn.

2. Kiegyensúlyozott napirend

Az Igenközpontú nevelés c. könyv szerzői a „mentális étrend” elnevezést használják. Valójában a jó napirend sarokköveit írják le. Ennek a lényege, hogy a gyermeknek minden nap jusson ideje:

Testmozgásra
Fókuszált tevékenységre (amikor céltudatosan valamilyen feladatra figyel, lehet önindította tevékenység, pl. önálló játék során, de ovis, iskolai feladatok közben is beindulhat a mély fókusz)
Játékra (nem strukturált, teljesen szabad játék, amikor előtörhet a kreativitás)
Társas kikapcsolódásra
Lazításra (amikor az elme szabadon kalandozhat)
Befelé fordulásra (amikor egyedül lehet a gyermek és elmélyedhet a gondolataiban)
Alvásra

Gondoskodjunk róla, hogy a gyermekünk napirendje tartalmazza ezeket a tevékenységeket. Ha valamiből túlsúly van, akkor igyekezzünk korrigálni.

Iskoláskorú gyerekeknél nagyon nehéz fenntartani az egyensúlyt, hiszen nagyon le vannak terhelve, iskola után sokszor kötelező feladatokat kell végezni, sok a különóra.

Érdemes viszont legalább heti szinten megpróbálni fenntartani az egyensúlyt, ezáltal az agyi folyamatok koordinációja és szabályozása optimális módon történhetnek.


A cikkben leírtakról bővebben itt olvashattok:

Daniel Siegel, Tina Payne Bryson (2019): Igenközpontú nevelés. A bátorság, a kíváncsiság és a rugalmas ellenállási képesség kifejlesztése a gyermekünkben.

https://www.libri.hu/konyv/tina_pyne_bryson.igenkozpontu-neveles.html

1. Siegel, D. J., & Bryson, T. P. (2019). The yes brain: How to cultivate courage, curiosity, and resilience in your child. Bantam.

Oszd meg saját véleményed