Gondozás, Nevelés

Válogatós a gyerek – Vagy hiányoznak a keretek az étkezések körül?

Olvasási idő: 6 perc

Ahogyan a gyerekek nőnek és egyre jobban tágul számukra a világ, egyre gyakrabban kísérleteznek az autonómiájuk határaival is. Nagyon gyakori, hogy az étkezések körül hatalmi harcok alakulnak ki a szülővel és sokszor képesek dacból visszautasítani az ételt. Arról írok, hogyan érdemes lebontani ezeket a falakat és mit tehetünk szülőként, hogy a gyerekünk újra “jó evő” legyen.

Válogatósság vagy dac?

A gyerekek szeretnek nemet mondani és amiben csak tudnak a szülővel ellentétes állást foglalnak el. Ez mind természetes, életkori sajátosságnak mondható tipegők esetén. 

Idősebb gyermekek is gyakran élnek az étkezések körüli hatalmukkal, hiszen ez az egyik olyan terület, amire a szülőnek igen kis ráhatása van (a másik ilyen az alvás) ugyanakkor erős érzelmeket válthat ki a szülőből, ha ellenkezik.  

Nagyon gyakori, hogy a gyerekek válogatóssággal jelzik felénk, hogy kicsit több térre és döntési lehetőségre van szükségük. Amint megteremtjük számukra a biztonságos és egyértelmű kereteket, amin belül szabadon dönthetnek és gyakorolhatják a saját testük fölötti hatalmukat, a válogatósság fokozatosan alábbhagy.✴

Extrém válogatósság esetén mindenképp szakember, dietetikus vagy gyermekorvos felkeresése ajánlott

A szülő és a gyermek felelősségi köre az étkezésben

Ellyn Satter, dietetikus, gyermek étkezési szakértő a következő feladatköröket határozza meg. 

  • A szülő feladata az étkezések során, hogy eldöntse hol és mikor történik az étkezés, illetve mit szolgál fel a gyereknek.
  • A gyerek feladata pedig, hogy eldöntse szeretne-e enni az adott ételből és ha igen, mennyit?

Elsőre nagyon ijesztőnek tűnhet, hogy mi, szülők, csak letesszük az asztalra az ételt és a gyerek dönti el, hogy szeretne-e enni belőle. Semmi hozzászólás, kérlelés, noszogatás a részünkről. Pusztán letesszük az ételt és a gyerekre bízzuk a saját feladatkörét. 

Az alapja ennek a gyakorlatnak, hogy a gyermek kompetens személy, aki tudja, hogyan kell enni. Ha hagyjuk, hogy hallgasson a testi jelzéseire, akkor magához tudja venni a szükséges tápanyagokat és külső nyomás nélkül képes kiegyensúlyozottan táplálkozni. 

Kutatások kimutatták, hogy a gyermekek egy-egy különálló étkezését nézve nem esznek minden ételből, nem esznek teljesen kiegyensúlyozottan. Viszont, ha az étkezéseket hosszabb távon figyeljük, akkor nagyon is látszik, hogy magukhoz vesznek minden szükséges vitamint és tápanyagot1

Ennek az a feltétele, hogy változatos ételeket kínáljunk nekik, amelyek tápanyagban gazdagok (nem túl feldolgozott és nem túlízesített, túlédesített ételel) és rájuk bízzuk a döntést.

A másik dolog, amit fontos az eszünkbe vésni, hogy egy 2-3 éves esetében teljesen természetes, ha egyik nap annyit eszik, mint egy felnőtt, a következő napokban pedig annyit, mint egy veréb.

Kutatók azt is megfigyelték, hogy a 2-5 éves korosztálynál nagyon erősen jelen van az ún. étel neofóbia (új ételeket elutasítanak). Ez a korosztály egyre függetlenebb a szülőtől és megnő annak a jelentősége, hogy maguk tudjanak dönteni arról mit vesznek a szájukba és mit nem. Fontos és hasznos tehát, hogy sok ételtől ódzkodnak, hiszen ez a “félelem” evolúciós magyarázat alapján megvédheti őket poteniciálisan mérgező ételektől2.

Hogyan alkalmazzuk a gyakorlatban

Minden gyermek életében vannak olyan időszakok, amikor valami miatt kevésbé kívánja az ételt. Amikor a szülő ezt észleli és egyre gyakrabban kínálja, egyre többet biztatja, hogy egyen, az étkezés egyre feszültebbé válik és a gyerek egyre jobban ellenáll.

Nehéz és félelmetes is ezt a kört úgy megszakítani, hogy egyszerre (majdnem) minden kontrollt át kell adnunk a gyereknek. 

A következőkben igyekszem minél részletesebben és gyakorlatisabban összefoglalni mi a teendő, amikor a gyerekünk éhségsztrájkol és milyen szülői magatartással és határokkal tudjuk nagyon rövid idő alatt újra élvezhetővé tenni a közös étkezéseket.

A szülő dönti el, hogy HOL és MIKOR történik az étkezés.

A hol része azt hiszem mindenkinek egyértelmű.

A mikor, kicsit trükkösebb, hiszen előbb-utóbb minden szülő megtapasztalja milyen fejtörést tud okozni, amikor a gyerek lefekvés után fél órával kisétál a szobájából, azzal, hogy ő éhes. Vagy mit tegyünk olyankor, amikor mindenki befejezte az ebédet, elpakoltunk és a gyerek visszajön, hogy ő most éhezett meg.

Ilyenkor mindig megsajnáljuk őket, hiszen nem szeretnénk, hogy éhezzen a gyermekünk és újra előpakolunk. Egy kicsi gyerek számára azonban ez azt jelentheti, hogy nem elég biztosak a korlátok, nem tudja mire számíthat, melyek azok a korlátok, amelyeket komolyan gondolunk és betartunk.

Amikor korábban, ebéd időben azt mondta neki a szülő, hogy “egyél, mert később éhes leszel és nem fogsz tudni enni”. A gyerek úgy érezheti elveszítette a kontrollt, nyomást helyeztek rá, hogy most kell ennie. Ezért feszegetheti a határokat, ellentmond, nem eszik az ebédből: “Rendben, most azt mondom nem vagyok éhes, megpróbálom kicsit később tesztelni a helyzetet, hogy akkor mit mondanak”.

Nem tűnik ennyire összetett gondolatmenetnek, és ez nem is tudatosan játszódik le a gyerekben. Tipegő korban nagyon erős az irányítás és autonómia-igényük, minden éber percükben a körülöttük lévő világot és annak szabályait tesztelik, valójában nem is annyira meglepő, hogy így viselkednek.

Amikor tehát ebéd után fél órával a gyerek enni kap, azt tanulja meg, hogy az evés ideje nem teljesen fix, “Lehet, hogy azt mondják, hogy most van ebédidő, de valójában később is kapok enni. Szeretnék élni a rám ruházott kontrollal, hogy én döntsem el, mikor szeretnék enni”

Mit tegyünk, ha nem ebédel a gyerek, de később enni kér?

Hagyjuk, hogy megérezze az éhséget. Nem éheztetésről van szó természetesen. Tudom, nagyon félelmetes és idegen érzés szülőként azt mondani a gyereknek (főleg, amikor azt mondja, éhes), hogy most nincs evés idő, legközelebb uzsonna időben tudunk enni adni.

Közben nagyon fontos, hogy ne ítélkezzünk, ne oktassuk ki: “Látod, nem ettél ebédet és most éhes vagy. Én megmondtam, hogy ez lesz!” – Az ilyen fajta megjegyzéseket hagyjuk el.

Legyünk empatikusak. Nem büntetjük, hanem ún. természetes következmények által tanul. Hiszen, ha a felállított határ stabil és együttérzőek tudunk lenni, akkor a gyermek is tudja mire számíthat, milyen következményei vannak a döntéseinek.

Beszélhetünk vele arról, hogy milyen érzés éhesnek lenni: “Hm, azt mondod éhes vagy. Már vége az ebédidőnek, legközelebb uzsonnázni fogunk majd a játszótéren. Hogy érzed magad?”

Fontos, hogy megismerje a teste jelzéseit. Érezze mit jelent a jóllakottság és az éhség. De szeretném újra hangsúlyozni, hogy nem szabad éheztetni a gyermeket. A gyerekek érzik, ha egy határ felállítását komolyan gondoljuk. Ha magabiztosak vagyunk és egyben empatikusan állítjuk fel az adott korlátot, a gyerekek egy étkezésnél többet nem szoktak kihagyni. Onnantól kezdve, hogy “erős falba ütköznek” egy magabiztos és nyugodt szülői határ által, nem érzik szükségét annak, hogy tovább teszteljék a határokat.

Tapasztalataim szerint, attól a pillanattól, amikor a szülő lerakja az ételt a gyerek elé és nem szól semmit, hanem ő is leül enni, a gyerekek sokszor azonnal “jobban” esznek. Pusztán az, hogy nincs külső nyomás és elvárás a szülő részéről, azonnali pozitív hatással van a gyerekek étkezésére.

Nem szabad kommentelni, ítélkezni, presszionálni.

A határokat és az újonnan bevezetett családi szabályokat természetesen fontos megosztani a gyermekkel is, ha kérdezi vagy úgy alakul a beszélgetés.

Fogalmazzunk egyszerűen: “Most van vacsoraidő. Eddig lefekvés előtt még ehettél valamit, de most úgy döntöttem, hogy csak egyszer pakolunk elő vacsorához. Legközelebb csak reggel tudsz majd enni.

Az összes többi hozzászólást hagyjuk el. Lehetőleg azt se kérdezzük, hogy ízlik-e neki. Nem szükséges arról beszélni, hogy nekünk mennyire tetszik az adott étel. Ne hasonlítsuk testvérekhez, más gyerekekhez sem. Ezekkel mind ítéletet fogalmazhatunk meg és nyomást helyezünk a gyerekre, amire általában daccal felel.

Mit tegyünk, ha vacsoránál nem hajlandó enni?

Tegyük fel, hogy a szülő egyetért a fentiekkel és szeretné tartani a határokat. Félő, hogy éhesen nem fog tudni elaludni a gyerek, de egyáltalán nem tetszik neki a felszolgált étel.

Ebben az esetben én személy szerint egy banánt szoktam felajánlani. Azonban ahhoz, hogy ezt a helyzetet megelőzzük, a következő tippet javaslom:

Lehetőségektől függően mindig legyen több választási lehetőség a tányéron. Mivel a vacsora az egyik legfontosabb étkezés a jó alvás szempontjából, ezért vacsoránál különösen fontos, hogy mindig legyen valami olyan a tányéron, amit szeret a gyerek és laktató is.

Végső esetben mogyoróvajjal megkent banánszeleteket, chia maggal és zabpehellyel megszórt joghurtot vagy reggeliről maradt gofrit, palacsintát, zabkását szoktam a vacsorája mellé tálalni.

Az ismerős, kedvelt ételek jelenléte egyébként abban is segít a gyerekeknek, hogy feloldódjanak étkezés közben és nagyobb eséllyel fogják megkóstolni az ismeretlen ételeket is.

Kínáljunk változatos és többféle ételt (amelyek közül majd ő döntheti el, hogy mit kóstol meg) és mutassunk példát.

A változatos ételek segítik szélesíteni az ismerettségi palettáját. Nagyobb eséllyel kóstolnak meg valamit, amit gyakran látnak a tányérjukon.

Útravaló

Az egyszerre többféle étel kínálása segít áthidalni az ismeretlen, “félelmetes” ételek felé való nyitás problémáját. Amikor egyszerre látnak maguk előtt olyat, amit szeretnek és olyat, ami “gyanús”, akkor azonnal el tudnak kezdeni enni, nincs teljesítménykényszer és lámpaláz. És miközben a kedvelt ételből falatoznak, már szemügyre tudják venni a tányérra helyezett többi dolgot is.

Anélkül, hogy arról beszélnénk mennyire ízlik nekünk a borsófőzelék, egyszerűen hagyjuk, hogy a gyerek a maga idejében, akkor kóstolja meg, amikor szeretné. 

Lehet, hogy beletelik 1-2-3 alkalomba, vagy akár többe is, de ha látja, hogy mi minden alkalommal eszünk belőle, előbb-utóbb kíváncsi lesz és megkóstolja. Ha nem tetszik neki, ne szóljunk. Ha tetszik neki, akkor se mondjuk, hogy “Na, én megmondtam, hogy ízleni fog!” 

Szinte azonnal oldódni kezdenek az étkezések körüli problémák, amikor lekerül a gyerekek válláról a teher, hogy “teljesíteniük kell” étkezések során illetve elengedhetik magukat, nem kell hatalmi harcokat jászaniuk a szülővel.

A világosan közölt, egyszerű határok felállítása után mindenki ellazulhat kicsit. A szülőnek nem kell idegeskednie azon, hogy milyen plusz fogásokat csináljon a gyereknek, ha nem kéri az adott ételt. A gyerek pedig nagyon gyorsan megtanulja, hogy a szülő komolyan gondolja, hogy étkezési időn kívül nincs étel az asztalon, és ehhez hamar idomulni fog – amennyiben (!), a gyerek feladatkörébe nem szól bele a szülő (hogy mit és mennyit eszik).


Hivatkozás:

  1. Satter, E. (1995). Feeding dynamics: helping children to eat well. Journal of pediatric health care9(4), 178-184.
  2. Cooke, L., Wardle, J., & Gibson, E. L. (2003). Relationship between parental report of food neophobia and everyday food consumption in 2–6-year-old children. Appetite41(2), 205-206.

Oszd meg saját véleményed