Egyre többet tudunk az elválástól való félelem okairól és idegrendszeri hátteréről. A kutatásokból kiderül, hogy a fizikai és a szociális fájdalom, például elutasítás, kiközösítés, a szeretett személytől való elválás okozta kellemetlenség érzése idegrendszeri szinten átfedésben van egymással. Szeparációs szorongáskor a gyerekek nagyon hasonló dolgot élhetnek át, mint amikor testi sérülést szereznek és a hosszabb időn át fennálló stressz nagyon megviselheti őket, akár káros hatása is lehet a fejlődésre nézve. Ebben a cikkben szó lesz arról, hogyan kell elképzelni a gyerekek elválástól való félelmét, pontosan mi történik ilyenkor az agyban. Továbbá írok arról, mire kell figyelnünk, hogy megóvjuk a babákat a fejlődésre káros stressztől.

Szeparációs szorongás az agyban

A nyelvben is megjelenik a szociális fájdalom fizikai fájdalomként való jellemzése, gyakran mondjuk, hogy “összetörték a szívét”, “meghasad a szívem”. Ez persze lehet a véletlen műve is vagy fakadhat az erre használt nyelv korlátozottságából. De az vitathatatlan, hogy fájdalomként éljük meg, amikor akaratunk ellenére el kell válnunk a szeretett személytől vagy a kedvelt csoport kiközösít minket.

Szakértők szerint ennek oka jócskán visszanyúlik az időben. Az embergyerek a többi emlőshöz képest fejletlenebb születéskor és a túlélése érdekében nagyon sokáig támaszkodik még az anyára, szülőkre. Evolúciós magyarázatok szerint tehát fontos volt, hogy a szociális kötődés érzése erős legyen a gyerekekben. A gondviselőtől való elváláskor pedig szintén fontos volt, hogy nagy erőkkel jelezzen a rendszer, hogy a fejletlen gyermek nehogy elkószáljon, lemaradjon a szüleitől¹. 

Az idegrendszer tehát fizikai fájdalommal jelez elválás esetén, ezzel próbálja bebiztosítani magát, hogy biztonságban maradhasson a szervezet. 

Szeparációkor a csecsemő hangadással jelez, hogy minél előbb megszűnjön az elválás miatti rossz érzés. Tartósabb szeparáció erőteljesebb hangadással jár (de ezt gondolom nem szükséges tovább magyarázni 🙂 ). Kutatók azt találták, hogy egy bizonyos kéreg alatti agyterület (anterior cinguláris kéreg, ACC) felelős ezért. Az agyterület sérülésével pedig akár teljesen megszűnhet a sírás, mint elválásra adott válasz². 

Az ilyen eredmények által tényleges ok-okozati viszonyokat ismerhetünk meg és úgymond belelátunk, mi játszódhat az agyban. 

Továbbá fMRI (funkcionális mágneses rezonancia képalkotás) vizsgálatok is alátámasztják a fentieket, hogy a fizikai és szociális fájdalom érzése idegrendszeri szinten átfedésben van egymással. Ugyanazon agyterületek aktiválódnak testi sérüléskor és szociális kiközösítés hatására1. És ami számomra nagyon érdekes, hogy a szociális fájdalom szubjektív szintje, hogy mennyire visel meg egy adott személyt a kiközösítés, ugyanúgy változott az agyterület aktivációjának mértékében. Akit nagyon megviselt a kiközösítés, annál aktívabb volt az anterior cinguláris kéreg is (egyik fájdalomérzetért felelős agyterület). 

A kutatások rávilágítanak még egy érdekes dologra. A szociális fájdalom, kiközösítés érzése kevésbé viselte meg azokat a személyeket, akik közeli és bensőséges kapcsolatot ápoltak barátaikkal és a családdal³.

Ez pedig visszavezet minket a szeparációs szorongással kapcsolatban írt korábbi cikkemhez, melyben a kötődés fontosságáról írok. A gyermekünkkel való szoros kapcsolat, biztonságos kötődés kialakítása nyújthatja a legjobb megoldást a szeparációs szorongás ellen, megelőző szerepe is lehet és védi a gyermeket a későbbi szociális helyzetekben. Erről itt olvashatsz tovább.

Babák és a stressz

Szeparációkor vagy egyéb negatív eseménykor jelentkező sírás valamilyen szintű kortizol választ vált ki a babák szervezetében. A “stressz hormonként” ismert kortizol a normális működés velejárója, minden emberben jelen van, azonban ennek magas szintje káros hatással lehet a babák fejlődésére nézve. 

Hosszabb időn keresztül fennálló kortizolszint emelkedés növeli a kockázatát például a viselkedés problémáknak vagy tinédzser kori illetve felnőttkori stressz-betegségeknek (pl. szorongás, depresszió)^4,5.

Szerencsére nagyon egyszerű „módszerekkel“ sokat tehetünk annak érdekében, hogy a gyermekeink kiegyensúlyozottak és nyugodtak legyenek. Kutatások kimutatták, hogy nagyon hatásos ellenszer a gyengéd fizikai érintés, ölelgetés, puszilgatás és a feltétel nélküli figyelem, ráhangolódás^6,7.

Reziliens és kiegyensúlozott gyerekekké cseperedtek azok a babák, akik a stressz-betegségeket tekintve eredetileg magas rizikójú csoportba tartoztak (valamilyen genetikai, születési, környezeti körülmények miatt), de később sok szeretetet és gondoskodást kaptak a szüleiktől. 

A simogatás, puszilgatás és a gyermek érzelmeire való figyelem és válaszkészség szinte gyógyító erővel bír és nagyban csökkenti a babák stresszre adott kortizol válaszát.

Biztos vagyok benne, hogy a legtöbben nap, mint nap többször is alkalmazzuk a következőket. A cikk teljessége kedvéért azért leírom, hogy melyek azok a tudomány által is bizonyított dolgok, amelyekkel szülőként csökkenthetjük a babák stressz szintjét. 

• Sok-sok érintés, simi, DE közben figyeljünk a babára! Hagyjuk abba, ha nem tetszik neki, hisz nincs is annál rosszabb, mint amikor akaratunk ellenére hozzánk ér valaki. 
• Fordítsunk időt magunkra! A gyerekek megérzik és átveszik a szülő feszültségét, negatív érzelmeit. Legyen időnk néha feltöltődni, hogy a babák a boldogságot és nyugalmat tükrözhessék, ne pedig az idegességünket.
• Tekintsünk a gyerekre partnerként! Kutatások is bizonyítják, hogy a kommunikációban partnerként kezelt babák nagyon sok előnyre tesznek szert. Itt is érdemes figyelni, azt is tartsuk tiszteletben, ha éppen nem szeretnének velünk beszélgetni. Idősebb gyerekeknél is figyeljünk erre, nem mindig lesz kedvük beszélni az oviról, iskoláról. Adjunk nekik időt és ne erőltessük a kommunikációt.
• Legyünk érzelmileg elérhetők fürdetéskor! Már sokszor írtam róla, hogy az altatás előtti néhány óra nagyon fontos. A gyerekek érzelmi szabályozására, nyugalmára, alvására és persze a szülő-gyermek kapcsolatra nézve is csakis jótékony hatással bír, ha odafigyelünk rájuk és teljesen rájuk koncentrálunk.

Hivatkozás:

1. Eisenberger N. I. (2012). The neural bases of social pain: evidence for shared representations with physical pain. Psychosomatic medicine, 74(2), 126–135. doi:10.1097/PSY.0b013e3182464dd1
2. Hadland, K. A., Rushworth, M. F., Gaffan, D., & Passingham, R. E. (2003). The effect of cingulate lesions on social behaviour and emotion. Neuropsychologia, 41(8), 919-931.
3. Masten, C. L., Telzer, E. H., Fuligni, A. J., Lieberman, M. D., & Eisenberger, N. I. (2010). Time spent with friends in adolescence relates to less neural sensitivity to later peer rejection. Social cognitive and affective neuroscience, 7(1), 106-114.
4. Asok, A., Bernard, K., Roth, T. L., Rosen, J. B., & Dozier, M. (2013). Parental responsiveness moderates the association between early-life stress and reduced telomere length. Development and psychopathology, 25(3), 577-585.
5. Luby, J., Belden, A., Botteron, K., Marrus, N., Harms, M. P., Babb, C., … & Barch, D. (2013). The effects of poverty on childhood brain development: the mediating effect of caregiving and stressful life events. JAMA pediatrics, 167(12), 1135-1142.
6. Sharp, H., Pickles, A., Meaney, M., Marshall, K., Tibu, F., & Hill, J. (2012). Frequency of infant stroking reported by mothers moderates the effect of prenatal depression on infant behavioural and physiological outcomes. PloS one, 7(10), e45446.
7. Pluess, M., & Belsky, J. (2010). Differential susceptibility to parenting and quality child care. Developmental psychology, 46(2), 379.